A szinkronrendező szerint a család az utolsó pillanatig bízott Kálloy Molnár Péter felépülésében. "Lényegében december 1-jén reggel is úgy mentünk be a gyerekekkel hozzá, hogy nemsokára hazamegyünk. Együtt. Aztán szóltak az orvosok, hogy itt az idő, el kell köszönnünk tőle. (...) Abban a pillanatban értettem meg, hogy el kell őt engednem. Mert eddig valószínűleg miattam nem ment el. Próbáltam nagylelkű lenni. Jó fej. Önzetlen. Felülkerekedni önmagamon, és azt mondani: ‘Nyugodtan menj, ha menned kell.’ Ezzel tudtam a leginkább bizonyítani, hogy szeretem. Ha nem teszem meg, tudom, még maradt volna. Percekre, órákra, napokra. De egyszer el kellett engedni a kezét, a lelkét. Ez ugyanolyan fennkölt pillanat volt, mint egy születésé. Ilyenkor ugyanis megtapasztalja az ember, hogy köze van a világmindenséghez. Egy tettel, egy szóval, az elengedéssel. Én legalábbis nagyon hiszek ebben. Éppen ezért volt fájdalmas" - fogalmazott.
Fotó: facebook.com
A szinkronrendező szerint a család az utolsó pillanatig bízott Kálloy Molnár Péter felépülésében. "Lényegében december 1-jén reggel is úgy mentünk be a gyerekekkel hozzá, hogy nemsokára hazamegyünk. Együtt. Aztán szóltak az orvosok, hogy itt az idő, el kell köszönnünk tőle. (...) Abban a pillanatban értettem meg, hogy el kell őt engednem. Mert eddig valószínűleg miattam nem ment el. Próbáltam nagylelkű lenni. Jó fej. Önzetlen. Felülkerekedni önmagamon, és azt mondani: ‘Nyugodtan menj, ha menned kell.’ Ezzel tudtam a leginkább bizonyítani, hogy szeretem. Ha nem teszem meg, tudom, még maradt volna. Percekre, órákra, napokra. De egyszer el kellett engedni a kezét, a lelkét. Ez ugyanolyan fennkölt pillanat volt, mint egy születésé. Ilyenkor ugyanis megtapasztalja az ember, hogy köze van a világmindenséghez. Egy tettel, egy szóval, az elengedéssel. Én legalábbis nagyon hiszek ebben. Éppen ezért volt fájdalmas" - fogalmazott.