Sztárok

„Állandóan belém kötnek” – Kajdi Csaba őszintén kimondta az igazságot: ezt gondolja azokról, akik kritizálják

„Megpróbálják megmondani nekem, hogy mit csináljak”

„Szó sincs ilyenről, Petra ugyanúgy fog szerepelni a story-jaimban, ahogy eddig. Egy kicsit sem érdekel, hogy ki és miért fejezi ki a nemtetszését. A kritika egész más dolog, azt az ember vagy megfogadja vagy nem. Viszont sem ebben az esetben, sem máskor nem erről szokott szó lenni általában. Mindig megpróbálják megmondani nekem, hogy mit csináljak. Vegyek fel másik felsőt mert a fekete nem áll jól, tegyek az ételbe több sót, mert a múltkor látták, hogy alig használok. Állandóan belém kötnek, ez van" – árulta el Kajdi Csaba, akit legalább ugyanennyien – ha nem többen – rajongással kedvelnek. „A követőim között vannak a nagyon kedves, pozitív beállítottságúak és a másik véglet, a nagyon negatívak. Ők is akarnak valahogy kapcsolódni, de csak erre a bántásra képesek. Ők azt hiszik, hogy ettől lesznek többek, hogy jól megmondták a magukét. Nekik ez okoz örömet, én meg csak úgy elsiklok ezek felett, nem veszem magamra, amit írnak" – vallotta be Kajdi Csaba.

Kajdi Csaba nem tagadja, volt egy-két csínytevése gyerekként, ma már azonban teljesen máshogy gondolkodik ezekről a dolgokról.

Leadfotó: Instagram/ csaba_kajdi

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...