Lételeme volt a szerelem: minden nőben az anyját kereste megszállottan a híres magyar költő, mégsem találta meg soha az igazit

Hét nő is volt az életében, akikről ódákat zengett József Attila: a költőóriás múzsaként tekintett mindre, de mégsem volt soha szerencséje a szerelemben.

Alapjaiban rengették meg egész életét és költészetét

Ady Endre, Petőfi Sándor, Kosztolányi Dezső, Csokonai Vitéz Mihály – csak pár magyar költő, akik szerelmes verseik ihletét asszonyaikból, szeretőikből merítették. József Attila azonban egészen más volt, mint ők: ő egész életében az igaz szerelmet kereste, amit több nőben talált meg, nem csak egy-kettőben. Minden érzelmet mélyen és szenvedélyesen élt meg, mondhatni neki valóban lételeme volt a szerelem, ez pedig fő ihletforrását adta költészetében, hiszen számtalan gyönyörű alkotás, vers született lelki vívódásairól, amelyeket az életében megforduló nők okoztak számára. József Áron szappanfőző munkás és Pőcze Borbála mosónő gyermekeként látta meg a világot 1905. április 11-én Budapesten harmadik gyerekként, így két nővére, Jolán és Etelka mellett ő volt az egyetlen fia szüleinek. A valósághoz hozzátartozik, hogy igazából hatodik gyermekként született a családba, azonban három testvére még az ő születése előtt meghalt. Mindössze 3 éves volt, amikor apja elhagyta a családot, anyjának pedig csak nehezen sikerült eltartania a gyerekeit, ám annál inkább szerette őket. Attila tehát nagy szegénységben nevelkedett, ám édesanyjára mindvégig felnézett és szerette az asszonyt, még akkor is, amikor Etelka és Attila maga nevelőszülőkhöz kerültek, amíg Borbála megpróbálta megteremteni számukra a jobb életkörülményeket kemény munkával. József Attilára nagy hatással volt, amikor anyja, az imádott Mama megbetegedett: 1914-ben méhrákot állapítottak meg az asszonynál, aki nem sokkal később meg is halt. Anyja halála után minden nőben őt kereste, ez pedig egész szerelmi életére befolyással volt, hiszen sosem találta meg azt az embert, aki betölthette volna az édesanyja által hagyott űrt az életében – pedig ő aztán megszállottan kereste a szerelmet…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A Szex és New York sztárja, Kim Catrall többször meglepte már rajongóit a napokban, friss hírek szerint a sorozat folytatásának új évadában is szerepelni fog, legutóbb pedig a szépészeti beavatkozásokkal kapcsolatban osztotta meg véleményét.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Lifestyle
Íme négy szuper olajos mag, ami ragyogóvá teszi a bőrt és megerősíti a hajat: nemcsak finomak, de igazi szépítőszerek.
Fashion&Beauty
A ruha nem csupán anyag és szabásvonal, hanem a belső világunk lenyomata. Hogy miként kapcsolódik az öltözködés az önazonossághoz, az önbizalomhoz és az életünk nagy fordulópontjaihoz? Ezeket a...
Egészség
A kertben való védekezés és a kirándulás alatti óvatosság két külön dolog, de mindkettőnél az a cél, hogy a kullancs ne minket találjon meg.
Utazás
Gyakran van az, hogy még nálunk van a víz, vagy üdítő, viszont be akarunk sétálni egy étterembe.
Sztárok
Ismét felrobbantotta a közösségi médiát a 42 éves realitysztár. Khloé Kardashian legújabb Instagram-fotói láttán a rajongók megint azt találgatják: vajon egy jó sminkről vagy újabb szépészeti...
Sztárok
A kilencvenes évek egyik legszeretettebb kultfilmje, az Átkozott boszorkák (Practical Magic) végre megkapja a várva várt folytatását. Ráadásul nem is akárhogyan: Sandra Bullock és Nicole Kidman ismét...