Sztárok

Joshi Bharat megtörte a csendet: elárulta, miért szakítottak Mészáros Lőrinc volt feleségével

A televíziós számos megpróbáltatáson ment keresztül a magánéletében: előbb elvált a feleségétől, majd összejött Mészáros Lőrinc volt nejével, de nem sokkal később ez a szerelem is zátonyra futott.

"Ez lesz a megérkezés időszaka"

A műsorvezető azonban annak ellenére sem búslakodik, hogy szerelmi élete nem úgy alakult, ahogy eltervezte. Bharat a Best magazinnak adott interjút, melyben kifejezésre juttatta meggyőződését, miszerint 2024 végre tényleg az ő éve lesz. „Biztosan tudom, 2024 az én évem lesz, már semmi rossz nem történik velem, még olyan sem, amire azt szoktuk mondani, hogy adott pillanatban nem tetszik, de hosszú távon a javamat szolgálja. Már csak olyan jön, ami az életem utolsó szakaszát előkészíti, ami lehet három, de akár húsz év is. Ez lesz a megérkezés időszaka” - kezdte okfejtését a médiaszemélyiség.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

A közismert médiaszemélyiség 15 évvel ezelőtt kötötte össze az életét Horváth Viktóriával, aki azóta természetesen felvette a Sebestyén nevet is. Párosuk azóta is elválaszthatatlan, a sztárfeleségen pedig nem fog az idő: káprázatos kisugárzásával még a fiatalabb nőket is megszégyeníti.

Leadfotó: TV2 / Mokka

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Új perspektívát adhat a Halaknak egy meglepő felismerés. Napi horoszkóp.
Lifestyle
A Szűz előre tudni fogja, mikor és hogyan csináljon pénzt. Heti horoszkóp.
Sztárok
Évek óta keringenek pletykák arról, hogy Vilmos herceg és Katalin házassága mögött jóval szigorúbb megállapodás áll, mint azt bárki gondolná. Most pedig ismét előkerült két különös pont, amelyekhez...
Sztárok
Michelle Pfeiffer neve évtizedeken át egyet jelentett a szépséggel, a tehetséggel és a filmsztárok valódi aranykorával. Ma pedig, 67 évesen is olyan kisugárzása van, amelyet egyszerűen nem lehet...
Sztárok
A színésznő a minap Szaúd-Arábiában járt az idei Red Sea International Film Festival nyitóestjén, ahol egy olyan fekete estélyit viselt, hogy még az állunk is leesett tőle.
Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...