Sokkoló, mennyire megváltozott Johnny Depp: rá sem lehet ismerni a színészre, alig hasonlít korábbi önmagára – fotó

Alig ismerték fel

Az 59 éves színész barátjával és zenésztársával, Jeff Beckkel közös turnéja során találkozott a rajongóival New Yorkban a Capitol Theatre előtt, érkezésekor azonban mindenkit meglepett, hiszen drasztikus új külsővel állt a tömeg elé. Úgy tűnik, a hosszas pereskedés után teljesen új fejezetet nyitott az életében, amit jól bizonyít az is, hogy megszabadult híres szakállától és bajuszától – vadonatúj megjelenése azonban nem aratott nagy sikert, hiszen simára borotvált arcával, valamint homlokába húzott sapkájával alig hasonlított korábbi önmagára. Egyesek pedig azt is megjegyezték, hogy láthatóan felszaladt rá néhány pluszkiló, ami miatt szintén nehezen lehet felismerni első pillantásra. Depp egyébként örömmel állt a rajongók elé: autogramot osztott, emellett szívélyesen elbeszélgetett néhányukkal, sőt még közös képeket is készített velük - írja az Express.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk
Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Azt tudtuk, hogy az alkohol nem igazán tesz jót az agynak, de most a kutatók megpróbáltak a mélyére ásni a dolgoknak.
Lifestyle
Sütőtökhéj, céklavég, karórépa-zöldje vagy almahéj a szemetesben? Ki ne dobd őket!
Sztárok
Barbara Bach a hetvenes évek egyik legelbűvölőbb színésznője volt, aki nemcsak James Bond szívét hódította meg, hanem később a Beatles legendás dobosát, Ringo Starrt is.
Lifestyle
Sokan a szolgáltatót hibáztatják, ha a wifi elkezd lassulni, de akár a szomszéd routere is hibás lehet.
Utazás
Négy légiutas-kísérő leleplezte a fedélzeten tapasztalható legudvariatlanabb utasviselkedéseket, amelyeket egy kis odafigyeléssel és a megfelelő felkészüléssel elkerülhetőek.