Sztárok

Jennifer Love Hewitt ismét terhes! Harmadik babáját várja a Szellemekkel suttogó sztárja!

A leginkább Melinda Gordonként ismert Jennifer Love Hewitt ismét anyai örömök elé néz, aki maga is meglepődött azon, hogy áldott állapotban van.  

A 42 színésznő harmadik babáját várja férjével, Brian Hallisay-vel, akivel az  Ügyféllista sorozat forgatásán ismerkedett meg, amelyben ráadásul egy házaspárt alakítottak együtt. 2013 júniusában jelentették be, hogy első gyermeküket várják, és hogy eljegyezték egymást. Novemberben meg is született a kislányuk, Autumn James és addigra már össze is házasodtak. 2015-ben pedig a kisfiúk, Atticus James jött a világra.

Mindig is vágytak egy harmadik babára

A People-nek adott interjúban arról mesélt, hogy mindig is nyitottak voltak egy harmadik babára. Az utóbbi egy évben különösen gondolkoztak is rajta, csak éppenséggel nem hitték volna, hogy épp a legnagyobb káosz és járvány idején jön el ez a pillanat, ezért nem is készültek rá tudatosan.

Mindenesetre most úgy érzi, már sikeresen felnevelt két kisebb gyerkőcöt, akik jó példaképek lesznek majd a kistestvér számára. Kellemes, de egyúttal meglepő ajándékként érte a harmadik gyermek híre, de már alig várja, hogy ismét babázhasson.

Lapozz a cikk folytatásáért!

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Sztárok
Utazás
Egy friss felmérés szerint a Z generáció nőinek több mint fele fontolóra venné, hogy egyedül utazzon külföldre.
Egészség
A listán rajta vannak az agyoncukrozott gabonafélék, de sok más termék is, amit alapból imádunk. Megmutatjuk, hogyan nem kellene étkezned a nap kezdetekor.
Sztárok
Bátran kimondhatjuk, hogy a rappert nehéz féken tartani. Kanye West most újra bunyózott hirtelen felindulásból.