Sztárok

Hazánkba látogat James Bond - Ezen a filmfesztiválon láthatjuk

Európai sikerek

Miután a színész James Bondot, illetve a nemzetközi sztárlétet maga mögött hagyta inkább az európai filmművészetet választotta: 1971-ben leforgatta Cy Endfield rendezővel az Universal Soldier című művet, melyet az aktor egyben forgatókönyvíróként is jegyez. Ezt követte az 1972-ben bemutatott, ma már szintén klasszikus, Aldo Lado rendezte giallo: a Ki látta őt meghalni? Egy évvel később Hong Kong-ban, Bruce Lee és Raymond Chow producer invitálására leszerződött három filmre a híres Golden Harvest stúdióval, Lee-vel tervezett közös filmjük azonban a harcművész-színész váratlan halála miatt nem valósulhatott meg. Három filmet így is lefogatott Ázsia álomgyárában, ezek közül a legsikeresebb a The Man From Hong Kong volt 1975-ben. Miután Ausztráliában is dolgozott, a hetvenes évek végén Hollywoodba költözött, ahol olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Peter Bogdanovich és John Landis.

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál közönsége szeptember 19-én láthatja a Ki látta őt meghalni? című alkotást, George Lazenby főszereplésével.

A tavalyi évhez hasonlóan a Szerencsejáték Zrt. idén is megrendezi a Szuperkoncertet.

Fotó: Copyright by Azabra, Leadfotó:123rf

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...