Sztárok

Istenes Bence: Mindenkinek kötelezővé tenném, hogy pszichológushoz járjon

Átértékelte az egész életét

A 34 éves híresség szeretett nagypapája épp akkor távozott az élők sorából, amikor világra jött Istenes második gyermeke. A magyar sztárt egyébként is megrázta a nagypapa elvesztése, ugyanakkor a tragédia különös súllyal nehezedett a vállára, hiszen egyszerre láthatta az élet keletkezését, születését és végét. Ez a tapasztalat komoly hatást gyakorolt a műsorvezetőre, aki ekkor át is értékelte az életét, és elhatározta: innentől fogva csak azokra a dolgokra fog fókuszálni, amik igazán fontosak a számára.

Istenes arra is kitért a beszélgetés során, hogy élete korábbi szakaszaiban rá is jellemző volt egyfajta óvatoskodó szerepjátszás az emberi kapcsolataiban, azonban később ráébredt, hogy kíméletlen őszinteséggel sokkal többre megy - akár szakmai fronton, akár egy baráti- vagy egy párkapcsolatban.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Korábban úgy gondolta, hogy mindent megtud oldani egyedül is, például azzal, ha rendületlenül hisz magában. "Sok minden elhittem, elképzeltem, láttam magam előtt, például ahogy állok az X-Faktor színpadán. Újra és újra elképzeltem, hogy én egyszer ott fogok állni. Nekem az volt az első nagy műsorom az RTL-en, azért ezt hozom fel példának, és mindent megtettem érte. Nyilván nem csak az kell, hogy elképzeled, és várod otthon, hogy mikor hívnak" - mesélte a 34 éves sztár. Később azonban ráébredt: egyáltalán nem ciki, ha egy pszichológusnak önti ki a lelkét.

Lapozz, a harmadik oldalon folytatjuk!

Oldalak

Sztárok
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...
Sztárok
A kiváló magyar úszónő a medencén kívül is rátalált a tökéletes harmóniára. Késely Ajna egy végtelenül őszinte, mély és érzelmes szerelmi vallomással lepte meg a követőit a közösségi oldalán, ahol...
Lifestyle
A spirituális tanítások szerint születésünk pillanata nem csupán egy dátum a naptárban, hanem olyan jelképes üzenetet is hordozhat, amely egész életünkön át elkísér. Sokan úgy vélik, hogy születési...