Sztárok

Irány Hollywood - 5 magyar színész külföldi filmekben

4. Kamarás Iván
A népszerű színész 3 éve költözött Los Angelesbe, hogy szerencsét próbáljon. Fejest ugrott a semmibe, de úgy tűnik, jól tette, ugyanis az amerikai filmipar is felfigyelt rá. Nemrég Christopher Lambert szerepét vette át egy sorozatban, Magyarországon pedig egy jelenetben forgatott Bruce Willisszel.

Iván kétlaki életet él, hiszen ha haza hívják dolgozni, azonnal gépre száll. Játszott többek közt Brad Pitt hazánkban forgatott zombifilmjében is, de amikor a tengerentúlon van sem feledkezik meg itthoni rajongóiról, hiszen amerikai kalandjait saját szerkesztésű "kamerika" című blogjában osztja meg velük.

5. Osvárt Andrea
Andrea huszonkét évesen látta elérkezettnek az időt arra, hogy beteljesítse álmát. A modellpályát maga mögött hagyva Rómába költözött, hogy színésznő lehessen. Kitartó és céltudatos munkával elérte, hogy ma már főszerepeket játszhasson olasz és nemzetközi együttműködésekben. Évente 3-4 filmet forgat.

Láthattuk többek között a Transporter című sorozatban, vagy az Afterschock című filmben is, és nem kisebb sztárok oldalán mutatkozott már meg mint Robert Redford, Brad Pitt, Heath Ledger, Jeremy Irons, vagy mint legutóbb Clive Owen és Julia Roberts.

Fotó: gyor.hir24, neonoir.hu, wellnesscafe.hu, agenturvogel.de, femcafe.hu, blikk.hu

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.