Ungár Anikó fiáról, Baronits Gáborról vallott: „Ez benne volt, neki genetikailag ilyen adottságai vannak” – Interjú

Igazi sztárparádéval ünnepelte a minap a Femcafe.hu az Inspiráló Nőket november 29-én a Magyar Zene házában, ahol többek között Ungár Anikó is tiszteletét tette, és interjút is adott nekünk, melyben többek között arról is kifejtette véleményét, hogy szerinte hogyan lehetne a mai, fiatalabb generációkra inspiratív módon hatni.

„Tudok és merek is az életemen változtatni”

Mint ahogyan arról már beszámoltunk, a Femcafe.hu 2023-ban ötödik alkalommal rendezte meg az Inspiráló Nők Estjét, ahol hét kategóriában díjaztuk azokat a hölgyeket, akik személyiségükkel és tehetségükkel, valamint példamutató hozzáállásukkal inspiratív módon hathatnak mindenkire, és példaképként szolgálhatnak az emberek számára. Az est fénypontja természetesen ezúttal is a díjátadó gála volt, amit egyedülálló és színvonalas fellépők és zenei produkciók tettek különlegessé, de nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy rendkívül sok híresség is tiszteletét tette a gálaesten, például Ungár Anikó bűvész és előadóművész is. Vele arról beszélgettünk, vajon szerinte hogyan lehet a mai fiatalokra pozitívan hatni, az évek alatt hogyan változott az önmagához való viszonya, de az is kiderült, hogy Anikó mostanában egy egészen új területen is kipróbálta magát, ezt az új szerepet pedig meglehetősen élvezi is. A 74 éves, ikonikusnak számító hazai bűvész egyébként fiáról, Baronits Gáborról is szót ejtett: elárulta, hogy szerinte milyen hatással volt arra, hogy gyermeke most ilyen sikeres életet él, mint színész: „Én azt gondolom, hogy az inspiráció nem feltétlenül szavakon múlik, hanem ha te egy modell vagy otthon és csinálod a dolgodat, és a gyerekeid látják, hogy mi az a mozgás, mi az a minőség, mi az az elvárás, ahogy te élsz, az nyilvánvalóan ragad rájuk. 5-6 évesen találta ki magának Gábor azt, hogy ő színész lesz, de mondjuk nem volt messze tőle, hiszen az édesapja Baronits Zsolt a Syrius zenekar szaxofonosa és vezetője volt, én meg folyamatosan ott voltam a színpadon, ő pedig ott volt körülöttünk. Nem biztos, hogy én inspiráltam őt, szerintem ez benne volt, ő neki genetikailag ez és ilyen adottságai vannak”. Íme a teljes beszélgetés:

Mint ahogyan arról korábban már mi is beszámoltunk, a Femcafe idén is népszerű sztárokkal és meseszép helyszínen ünnepelte az Inspiráló Nőket november 29-én a Magyar Zene Házában. A gálaest hangulatát többek között zenei produkciók is különlegessé tették, a műsorvezetők pedig ezúttal Gönczi Gábor és Nagy Réka voltak – előbbit a helyszínen arról kérdeztük, ki az életében a női példakép, és mit szólt ahhoz, amikor felkérték őt a házigazda szerepére.

Leadfotó: Femcafe.hu/Kunos Attila

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Fashion&Beauty
Ahogy beköszönt a vakációszezon, ideje nemcsak a bőröndöt, hanem a körmeinket is felkészíteni a napfényes kalandokra. Laza gyümölcsös árnyalatok, csillámló tengeri inspirációk, hűsítő fagylaltszínek...
Lifestyle
A Bak egy lépéssel közelebb kerülhet a hosszabb távú céljaihoz. Napi horoszkóp.
Sztárok
Volt az a pont, amikor Vilmos herceg úgy érezte, fogadalmat kell tennie Katalinnak, különben lehet, hogy egy életre elveszíti őt.
Sztárok
Dua Lipa legutóbbi megjelenése Párizsban tökéletesen példázza azt, miért emlegetjük a popénekesnőt korunk egyik legnagyobb hatású divatikonjaként.
Home&Design
Egy ártalmatlannak tűnő dolog is elég ahhoz, hogy a betörők kiszemeljék az otthonod. A kidobott dobozok sokkal többet árulnak el rólad, mint hinnéd.
Lifestyle
A modern életvitel kényelme — az autózás, a képernyők előtt töltött hosszú órák és az ülőmunkák — szinte teljesen kiszorította a mindennapi testmozgást az életünkből. Pedig a tudomány egyre...