Sztárok

Sokakat kiakasztott, amit II. Erzsébet királynő Andrásért tett

Anyuci pénzét költi

András herceg évek óta tagadja az ellene felhozott vádakat, azok mégis tönkretették a jóhírnevét az utóbbi időben. II. Erzsébet királynő mindent megtett, hogy tisztára mossa harmadik gyermekének nevét és kihúzza őt a csávából. Erre nemcsak az anyai ösztönei késztették, de a királyi család tekintélyének megőrzése céljából is nagy szükség volt rá. A külvilág azt látta, hogy a királynő megvonta katonai rangjától, valamint királyi címeitől Andrást, aki ennek értelmében nem lát el a királyi család nevében feladatokat, nem vállal nyilvános szerepet, valamint a „királyi fenség” megszólítást is elveszítette. A négy fal között azonban folyamatosan azért harcolt, hogy fia megússza a még nagyobb nyilvános megaláztatást.

Állta a yorki herceg jogi csapatának munkabérét, a per egyéb költségeit, és a hírek szerint az egyezségben kialkudott összeg egy részét is hajlandó fedezni. A hirado.hu azt írja, brit sajtóértesülések szerint a felek 12 millió font, azaz nagyjából 5 milliárd forint kártérítésben egyeztek meg, melynek nagy részét az uralkodó fogja kifizetni.

Az udvar eddig még nem adott ki hivatalos közleményt az ügyben, így egyelőre nem ismert, hogy a megegyezés nyomán András herceg visszakapja-e a tőle megvont titulusokat, valamint hogy ezek után részt vesz-e a királyi család képviseletében az idei platinajubileumi, vagyis a királynő trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő nagyszabású ünnepi eseményeken.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Egyre jobban szorul a hurok Alec Baldwin nyaka körül, aki egy tavalyi forgatáson okozott halálos balesetet. Halyna Hutchins férje most perel, mert szerinte a színész meggondolatlanul lelőtte és megölte a feleségét.

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Szeptembertől teljesen új szerkezetben és frissített csapattal indítja a hétköznap reggeleket az ATV népszerű műsora, a Start.
Home&Design
A színek nemcsak a hangulatunkat befolyásolják, hanem azt is, hogyan érezzük magunkat a konyhában – a megfelelő árnyalatok minden főzést és együttlétet örömtelivé tehetnek.
Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...