Egy korszak lezárult: Megható sorokkal búcsúztak Böröndi Tamástól pályatársai

Színésztársai könnyfakasztó búcsút vettek a Vidám Színpad igazgatójától.

Búcsú

Böröndi Tamás, a Vidám Színpad színművésze, későbbi igazgatója váratlanul hunyt el 65 évesen a koronavírus-járvány következtében. Következő összeállításunkban pályatársai emlékeznek rá, de élete második felében megadatott számára egy legendás szerelem is, pályatársa, Götz Anna színművésznő személyében, aki a Családbarát magazin régebbi adásában így beszélt kapcsolatukról:

„Igazából a pályán is, engem még az elején annyira zavart, amikor interjúkat készítettek és állandóan el kellett magyaráznom a szerepemet. Hogy mit jelent önnek a szerepe és hogy arról beszéljen illetve mondja el, hogy miről szól a darab. És kicsit úgy érzem ezt is, hogy majdnem, hogy kiéneklik a sajtot a szánkból…hogy mi szeretjük egymást, működik hála Istennek a kapcsolatunk, az életünk, a párkapcsolatunk, a szerelmünk. Természetesen biztos, hogy nagyon sokat segít mindenkinek, egymásnak, megosztani dolgokat, hogy mi az, amiben talán tudunk valami kis kapaszkodót adni. De igazából magyarázni sokkal nehezebb, mint megélni"… “most csak az jutott eszembe, hogy sajnos nekünk nem ez az első házasságunk, de azért nem, mert csak most találtuk meg egymást, ebben egészen biztosak vagyunk és nálunk a visszatérő refrén az, hogy: hol voltál eddig? Mi eddig kerestük egymást, és csak most találtuk meg egymást és talán amit tanultunk, az a legfontosabb. Amit a sok-sok nehézségből húztunk magukkal, hogy ugyanabba a rossz gödörbe vagy mederbe nem fogunk belelépni valószínű. És már az is nagyon sokat segít talán, hogy mi az, amit nem követünk el vagy mi az, amit, nem szabad elkövetni.”

Böröndi Tamás ebben az adásban így emlékezett vissza megismerkedésükre: „Ez egy egész véletlen történet, mert a kalocsai színház, itt, Budapesten próbálta A kaktusz virágát és egy kolléga, aki játszotta volna a fogorvost, valami módon kiszállt az olvasó próba után a folyamatból, és a Benkóczy Zoli kollégám szólt, hogy miért nem szólunk a Börinek, ő biztos ráér. És akkor másnap mentem próbára és kiderült, hogy Anna az asszisztensnő a darabban… Egy csodálatos próbafolyamat kezdődött, és olyan érdekes, hogy nem is tudom, mikor, egy hét után talán, amikor az ember már úgy rendesen belemélyült a darabba, akkor egy próba után ott maradtunk, leültünk és elkezdtünk beszélgetni. És azon vettük észre magunkat, hogy beesteledett. Ugye kettőkor vége a próbának…és akkor Anna mondta, hogy olyan érdekes, hogy most olyasmiket mondtam el neked, amit még saját magamnak sem vallottam be eddig vagy idegeneknek sem mondtam volna el, és valami hihetetlen szimpátia alakult ki közöttünk. Aztán amikor bemutattuk a darabot, utána meg amikor vége volt az intenzív próbáknak, amikor az ember mindennap ott van és találkozik azzal, aki kedves neki, kiderült, hogy hiányzunk egymásnak. Anna erre úgy reflektált: „Másik visszatérő mondatunk”…a mondatot a műsorban Tamás fejezte be, ahogy most szerelme, minden rajongója és barátja is érzi: “nem ér hiányozni”. Ahogyan az egész országot, úgy színésztársait is lesújtotta a tragikus hír, akik közül többen a közösségi média felületein is búcsút vettek az igazgatótól. Galériánkat átlapozva elolvashatod a megható sorokat!

Bodrogi Gyula nekrológja Böröndi Tamásról: „Böröndi Tamás: És tódulnak az emlékek. 20-30 együtt töltött év lesz egy perc alatt múltidő. Böröndi Tamás: Mától már csak emlék….. Ez hihetetlen, lehetetlen és igazságtalan! Tudom, hogy ez az élet, az élet, amibe minden belefér….. De nem! A halál nem! Ez a halál nem fér bele. Hiszen nagyon sokszor legördült már a függöny, És a nézőtéren csillogó szemű, mosolygó nézők tapsoltak… Most lement a függöny, és csönd, zokogás, fájdalom. Böröndi Tamás: Nyugodj békében, mi nem felejtünk el.”
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Facebook/Vidám Színpad

Oldalak

Szólj hozzá Te is!