Csutka István színművész egy hosszabb hangvételű írással búcsúzott, melyből egy részletet idézünk:
„De istenem, miért? Miért a legjobbakra van állandóan szükséged? Miért érzem azt, hogy mindig csak a jók mennek el? Azok, akiknek az arcára van írva, hogy mennyire jók, mennyire szépen és példásan élték életüket? Akire sokaknak lett volna még itt szüksége? Akik hivatása a mások szolgálata volt, hogy a nehéz napjaikat követően, a fáradt tekintetekbe vidámságot, sőt örömkönnyeket lopjon? Aki tudta, hogy lehet két és fél óra felhőtlen kacagást varázsolni az emberek gondokkal teli életébe? Aki annyi embernek tudott a nevettetés nem könnyű képességével igazi értéket, a vidám pillanatok érzését adni, amelyet csak a legjobbak és a legnagyobbak tudnak?”
Fotó: Facebook/Csutka István
Csutka István színművész egy hosszabb hangvételű írással búcsúzott, melyből egy részletet idézünk:
„De istenem, miért? Miért a legjobbakra van állandóan szükséged? Miért érzem azt, hogy mindig csak a jók mennek el? Azok, akiknek az arcára van írva, hogy mennyire jók, mennyire szépen és példásan élték életüket? Akire sokaknak lett volna még itt szüksége? Akik hivatása a mások szolgálata volt, hogy a nehéz napjaikat követően, a fáradt tekintetekbe vidámságot, sőt örömkönnyeket lopjon? Aki tudta, hogy lehet két és fél óra felhőtlen kacagást varázsolni az emberek gondokkal teli életébe? Aki annyi embernek tudott a nevettetés nem könnyű képességével igazi értéket, a vidám pillanatok érzését adni, amelyet csak a legjobbak és a legnagyobbak tudnak?”