Hosszú Katinka megszólalt: reagált az őt ért támadásokra, azt is elmondta, hogyan tovább

Az ismertség ára: túl nagy elvárások

Hosszú Katinkával a Magyarock YouTube-csatornáján jelent meg egy interjú, amiben az úszónő elmondta, hogy pályafutása során tényleg sikerült mindent megélnie, egy-egy év után pedig el szokott gondolkodni azon, hogy mi az, amit megtanult az elmúlt időszakból. „Minden évben úgy érzem, hogy most már tudok mindent, most már jöhet bármi, én készen állok. De aztán jön egy olyan év, amit megint egy kicsit át kell gondolnom, hogy mi is történt” – fogalmazott az olimpikon. Katinkának egyébként ez volt az ötödik olimpia, amin részt vett, csak úgy, ahogyan Cseh László. Az úszónő szerint mindkettőjük benne van egy dobozban: van egy bizonyos imidzs, amit mindenki lát, és mindenki elvár, hogy aszerint történjenek a dolgok, ha pedig nem úgy zajlik minden, ahogyan az emberek várták, azt sokkal nehezebb feldolgozni, mint magát a rosszabb eredményt. „Az egy dolog, hogy megemésztek egy-egy eredményt, de nagyon szélsőséges impulzusok érnek minket minden évben. Ilyenkor nem csak magunkkal kell elszámolni, hanem kifelé is tartozunk ezzel” – vélekedett az olimpikon, aki elárulta, mennyire különbözik az igazi Hosszú Katinka attól, akit az emberek elképzelnek.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak