Harry és Meghan provokálják Erzsébetet: a királynő haragja súlyosan lesújthat rájuk azok után, amit tenni készülnek

Nagyon úgy tűnik, hogy hamarosan egy újabb botránynak lehetünk szemtanúi, amit ismét Harry és Meghan robbant majd ki a brit királyi család berkein belül.

Vészjósló jelek

Mint kiderült, három hónappal II. Erzsébet királynő platina jubileuma után Harry herceg és felesége, Meghan Markle újra az Egyesült Királyságba utaznak: látogatásuk célja néhány jótékonysági rendezvény szerte az országban, elsőként pedig a hercegi pár Manchesterben teszi majd tiszteletét a One Young World Summit rendezvényen. A házaspár szóvivője még augusztus 15-én jelentette be a nagy visszatérést: „Harry és Meghan, Sussex hercege és hercegnéje örömmel látogat el szeptemberben több jótékonysági szervezethez, amelyek nagyon közel állnak a szívükhöz” – hangzott akkor a hivatalos közlemény, a királyi család szakértői szerint azonban az Egyesült Királyságba való utazásuk kiszámítható volt, és csupán PR-mutatvány az egész, amit a szerelmesek csak azért csinálnak, hogy jó újra jó hírnevet szerezzenek maguknak. Erzsébet azonban a pletykák szerint egyáltalán nem örül unokájának, ugyanis szerinte a sussexiek célja az, hogy megint a középpontban és a reflektorfényben találhassák magukat, ám ha ez így van, és látogatásuk során aggályok merülnek majd fel, annak komoly következményei is lehetnek…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kis Eva Rose napról-napra elragadóbb, így gyakorlatilag már most nem kérdés, hogy Mihalik Enikő lánya örökölte anyja szépségét.

Leadfotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga

Oldalak

Sztárok
Rácz Jenő egy meghökkentő és rendkívül veszélyes konyhai mutatvánnyal borzolta a kedélyeket: a saját alkarján, a szőrét levágva demonstrálta, hogyan tesztelték a késeik élességét a régi vágású séfek.
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor egyetlen szett láttán hirtelen úgy érezzük: igen, pontosan erre volt szükségem az életemben. 2026 őszén úgy tűnik, megérkezett az összeállítás, amely egyszerre kényelmes,...
Lifestyle
Szeptemberben végre több csillagjegy is úgy érezheti, mintha a szerencse személyesen melléjük állt volna. Négyen különösen jó időszak elé néznek: új lehetőségek, váratlan fordulatok és örömteli...
Egészség
A kulcscsomó egy olyan tárgy, amelyet naponta többször is kézbe veszünk, mégis ritkán gondolunk rá higiéniai szempontból.
Lifestyle
A párod csinált valamit, amivel rálépett a tyúkszemedre, de hiába telt el már egy hét, még mindig ezen puffogsz? Alapvetően igazad volt, talán még bocsánatot is kért, te mégis ezen rágódsz még napok...
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...