Sztárok

Gyógyíthatatlan betegség miatt ért véget a gyönyörű magyar színésznő élete: lánya ugyanarra a sorsra jutott, mint 41 évesen elhunyt édesanyja

Bege Margit március 6-án lett volna 96 éves, azonban élete tragikusan korán, mindössze 41 évesen ért vége: a színésznőre fényes jövő várt, azonban gyógyíthatatlan betegségével nem sikerült felvennie a harcot.

A tragédia, amely derékba tört egy sikeres karriert

Bege Margit nevéről sokan még csak említés szintjén sem hallottak, pedig korának egyik kiemelkedő színésznője volt ő: 1926. március 6-án, 96 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a Galócás nevű romániai faluban Erdélyben. Színházi tanulmányait a Kolozsvári Nemzeti Színház színiiskolájában végezte, pályáját pedig 1952-ben kezdte az Állami Faluszínházban, majd 9 év után a Szegedi Nemzeti Színházban, majd a kecskeméti Katona József Színházban kezdett játszani, 1966-tól pedig a Veszprémi Petőfi Színház tagja volt, így a közönség több helyről is megismerhette őt. Sikereit a klasszikus drámák hősnőinek remek alakításaival aratta, de egyszerű és kedves megjelenése, valamint modorosság nélküli előadásmódja szintén hozzájárult népszerűségéhez, így Bege a vidéki közönség kedvencévé vált viszonylag rövid idő alatt. A színpadon belebújhatott Shakespeare Júliájának bőrébe, de alakíthatta a Makrancos hölgy című darabban Katát, valamint Lujzát az Ármány és szerelemben, továbbá eljátszhatta Évát Az ember tragédiájában. Margit szerepelt a Köznapi legenda című színházi előadás tv-felvételén is 1966-ban, így egy egész ország megismerhette őt a televízió képernyőjén keresztül. Többször is kapott nívódíjat, mindezen sikereit pedig úgy érte el, hogy csupán 41 év adatott meg számára.

Bege Margit színésznő

Lapozz a részletekért!

Fotó: Fortepan / Hunyady József

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.