Harry kiborult: a herceg nem bírja tovább Meghan mellett, házasságuk mélypontra jutott

Sok a feszültség
A hírek szerint Harry egyre inkább elhatárolódna attól, ahogyan Meghan a királyi státuszukból próbál előnyt kovácsolni. A hercegné legutóbbi washingtoni útján egy hatalmas, feltűnő kézitáskát viselt, amelyre nagy kék betűkkel volt ráírva: „DS” – vagyis Duchess of Sussex. A királyi család követői és a brit sajtó ezt azonnal ízléstelennek nevezték, mondván, hogy a pár több mint öt éve lemondott hivatalos szerepéről, így ez a fajta hivalkodás kifejezetten visszatetsző. De Meghan nem állt meg itt: az október végén piacra dobott új, „As Ever” nevű ünnepi kollekciójában szereplő, 64 dolláros illatgyertya neve a házasságuk dátumára – 2018. május 19. – utal.
Egy, a párhoz közel álló forrás szerint Harry pontosan tudja, hogy felesége tudatosan használja marketingeszközként a hercegnéi címet, és ezt kifejezetten zavarónak tartja. Többen hasonlították már Meghan stílusát Sarah Fergusonhoz – András herceg volt feleségéhez –, aki szintén a „Duchess of York” titulusból élt még jóval válása után is. „Harry kezd belefáradni ebbe az egész önreklámozásba” – mondta a bennfentes. – „A házasságuk fénykora elmúlt, és mostanra inkább feszültséggel, mint romantikával van tele.” Az egykori herceg sokat áldozott Meghanért: lemondott a rangjáról, otthagyta hazáját, és hátat fordított a királyi élet minden kényelmének. Most viszont egyre gyakrabban érezheti úgy, hogy mindezt hiába tette, hiszen felesége továbbra is ugyanúgy a reflektorfényre vágyik – csak már másik kontinensen.
Leadfotó: Aaron Chown/PA Images via Getty Images
Forrás: Radar Online


























