Harry komoly ígéretet tett Meghannak harmadik randevújukon: a herceg a mai napig tartja magát akkori szavaihoz

Harry egy igazi védelmező férfi, erről pedig már a Meghannal való harmadik randin tanúbizonyságot tett, ugyanis a vad Afrikában hősiesen megvédte szerelmét.

Tűzön-vízen át

Vilmos és Katalin szerelme igazán mesébe illő, ám Harryé és Meghané talán még annál is különlegesebb, hiszen a sussexiek megannyi próbatételen túl vannak már, és házasságuk eddig minden próbát kiállt. Az egész kapcsolatuk nehezen indult, hiszen Meghant nehezen fogadta el mind a királyi család, mind pedig a britek, mivel Markle elvált volt, félvér, amerikai és ráadásul még színésznő is. Kőkemény harcot vívtak tehát azért, hogy egybekelhessenek, ám sajnálatos módon az esküvő után sem vált a herceg választottja a nép kedvencévé, ahogyan a palotában is egyre több konfliktus forrása lett kettejük szerelme, valamint Meghan állítólagos elviselhetetlen habitusa. Éppen ezért talán nem is jött olyan váratlanul, amikor ők ketten úgy döntöttek, hogy felhagynak királyi kötelezettségeikkel és az Egyesült Államokba költöznek, hogy új életet kezdjenek. Persze a kíváncsi szemek elől így sem sikerült eltűnniük, főleg, hogy nemrégiben ledobták a bombát a királyi famíliára, amikor a Netflixen megjelent dokumentumfilmjük, melyben számtalan titokról rántották le a leplet, ahogy a herceg memoárjából, a Spare-ből is jó pár családi ügy látott napvilágot. Ebből a két dologból persze óriási perpatvar lett, Meghan és Harry azonban kitartanak egymás mellet, méghozzá tűzön-vízen át, amihez valószínűleg a herceg ígéretének is köze van, amit még harmadik randevújukon tett Meghannak. Galériánkból megtudhatod, mi is volt az!

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Nem csupán a brit királyi família háza táján akadnak szemkápráztató ékszerek, de tény, hogy azoktól is leesik az átlag emberek álla.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Nem csak a karrier, a magánéletük szempontjából is katasztrofális hónap vár rájuk.
Home&Design
Egy otthon lehet elegáns és időtálló, mégis friss és izgalmas – a profik megmutatják, milyen elemekkel tudod kiemelni, hogy ne olvadjon bele a megszokottba.
Sztárok
Katalin hercegné isteni stílusa folyamatosan formálódik, így nem csoda, hogy Vilmos herceg felesége idővel megvált néhány, egykor nagyon kedvelt darabjától.
Sztárok
A 80-as évek ikonikus sztárja, Beverly D’Angelo, most is képes meglepni a rajongókat: a legutóbbi Los Angeles-i bevásárlóútján olyan megjelenéssel tűnt fel, hogy sokan első pillantásra fel sem...
Lifestyle
Az állandó kísérőnkön, a Holdon olykor titokzatos fényvillanások jelennek meg. A tudósok sokszor ellentmondanak egymásnak, hogy ezt mi okozhatja.
Lifestyle
Bár a reklámok világától sokszor elkülönítjük a filmeket és sorozatokat, valójában a vászon és a képernyő régóta a marketing egyik legerősebb terepe.