Katalin és Vilmos tette tönkre végleg Harry kapcsolatát? A walesiek miatt szakíthatott a herceggel egykori barátnője

Na persze Harry bátyja és felesége nem szólt közvetlenül bele a herceg és Chelsy Davy kapcsolatába, de mint kiderült, ők ébresztették rá a dél-afrikai származású nőt, hogy Harryvel való románcának nincs jövője.

Vajon ki volt a hibás?

Mint ahogyan arról pár napja mi is beszámoltunk, Sussex hercege pert indított a Daily Mirror nevű brit lap kiadójával, a Mirror Group Newspapers-el (MGN) szemben, a tárgyalás nyitónapján pedig maga Harry is megjelent, és órákon át csak sorolta és sorolta, hogy mit vétett ellene éveken át a sajtó. Mint elmondta, a bulvárlapok teljesen tönkretették az életét, és őket hibáztatta azért is, mert a Chelsy Davy-vel való kapcsolata véget ért, mondván a nő nem bírta már tovább elviselni a bulvár kíváncsi tekintetét, illetve azt sem tett jót szerelmüknek, hogy ahogy telt-múlt az idő, rájöttek, hogy gyakorlatilag senkiben sem bízhatnak meg maguk körül. Harry szerint a média képviselői olyan magánjellegű és bizalmas információkat tudtak meg, majd adtak át a nyilvánosságnak kettőjükkel kapcsolatban, melyekről egyébként sejtelmük sem lehetett volna, ha nem hallgatják le a telefonbeszélgetéseiket. Érthető tehát, hogy egy olyan átlagos családból származó lány, mint Chelsy, nem bírta tovább a média nyomását, ami egyébként Diana életét is megkeserítette. De mi vezetett pontosan a szakításhoz? Vajon tényleg csak a pletykalapok hibáztathatók azért, hogy Harry és Chelsy útjai különváltak? Mint kiderült, a szakításban Katalinnak és Vilmosnak is óriási szerepe volt, még akkor is, ha ezzel ők ketten nem voltak feltétlenül tisztában…

Harry és Chelsy 2004-ben ismerkedett meg egymással, miután az iskolában találkoztak: a barátságból hamar szerelem lett, ám kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes, Harry szerint épp az újságírók miatt, na meg persze azért, mert távkapcsolat volt közöttük, így idejük nagy részét a pár külön töltötte egymástól, egy másik országban.
Kattints a további képekért!

Sussex hercege pert indított a Daily Mirror nevű brit lap kiadójával, a Mirror Group Newspapers-el (MGN) szemben, a tárgyalás nyitónapján pedig ő maga is megjelent, és órákon át sorolta, mit vétett ellene éveken át a sajtó.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Fashion&Beauty
Finom, elegáns és sikkes – a „Strawberry Milk” manikűr most minden nő álma!
Lifestyle
Egy friss trend kezdett el hódítani az interneten, pedig elvileg régi alapokon nyugszik. Megmutatjuk, hogy mit kell a hűtőbe tenned!
Home&Design
A szobanövények számtalan kiváló tulajdonsággal rendelkeznek, de azt tudtad, hogy még a hatékony portalanításban is nagy segítséget nyújthatnak?
Sztárok
Tom Quinn királyi író és szakértő új könyvében elárulta, hogy Meghan Markle több alkalommal is félreérthetően viselkedett Vilmos herceggel, ami bizony szemet szúrt az alkalmazottaknak is.
Sztárok
Vasárnap lép pályára egymás ellen Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles az amerikai futball legnagyobb ünnepén, az 59. Super Bowl-on – és benne vagy a pakliban, hogy talán ez lesz Taylor Swift...
Fashion&Beauty
Jennifer Lopeznek nem kell a szomszédba mennie divattanácsokért: az énekes-színésznő mindig tudja, mivel keltsen feltűnést, amit ezúttal egy korántsem átlagos kabátban tett meg.