Sztárok

Elhunyt Morcsányi Géza, a Testről és lélekről című Oscar-jelölt magyar film főszereplője

A Jászai Mari-díjjal kitüntetett dramaturg, műfordító hetven évet élt.

Műfordító, dramaturg és filmszínész: Morcsányi Géza életútja

Életének hetvenegyedik évében elhunyt Morcsányi Géza Jászai Mari-díjas dramaturg, műfordító, Enyedi Ildikó Testről és lélekről című - számos rangos szakmai díjjal kitüntetett, Oscar-díjra jelölt - filmjének férfi főszereplője. A szomorú hírt a Magvető Kiadó tette közzé saját Facebook-oldalán, melynek Morcsányi hosszú éveken keresztül igazgatója volt. "A Magvető Kiadó fájdalommal tudatja, hogy egykori igazgatója, Morcsányi Géza műfordító, dramaturg és szerkesztő élete hetvenegyedik évében 2023. január 4-én elhunyt" - írták.

Morcsányi Géza 1952. augusztus 28-án született Budapesten. A Marx Károly Közgazdasági Egyetemre 1971 és 1977 között járt. A hetvenes évek végétől dolgozott dramaturgként, előbb a Pécsi Nemzeti Színházban mentora, Czímer József mellett, később a Törőcsik Mari nevével fémjelzett Győri Kisfaludy Színházban, és a Szolnoki Szigligeti Színházban, Schwajda György igazgatása idején. 1985-ben, Bálint András igazgatóvá válásakor lett a Radnóti Miklós Színház dramaturgja, évtizedeken át határozta meg a színház irodalmi profilját darabválasztásaival, Csehov és más klasszikus orosz szerzők fordításaival.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szerkesztői pályáját 1988-ban az Interpress Magazinnál kezdte, 1989 és 1995 között az IPC Könyvkiadó munkatársa volt. 1995-ben érkezett – Nádas Péter és Esterházy Péter javaslatára – a nagy múltú, a rendszerváltás után azonban válságba kerülő Magvető Kiadóhoz. Az ezredfordulóra a Magvetőt a kortárs magyar irodalom egyik legfontosabb műhelyévé tette. 2002-ben az abban az évben irodalmi Nobel-díjat elnyerő Kertész Imrét kísérhette kiadójaként a stockholmi ceremóniára.

Morcsányi Gézát a Líra Kiadói Csoport, a Magvető Kiadó és a Radnóti Miklós Színház saját halottjának tekinti. Nyilvános búcsúztatásának részletei később lesznek ismertek.

Leadfotó: Facebook.com/telekigimi

Oldalak

Sztárok
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.