Szexbotrány tette a földdel egyenlővé az Oscar-díjas színésznő karrierjét: 13 éves mostohafiával kapta rajta a filmcsillagot a férje

A gyönyörű Gloria Grahame a '40-50-es évek Hollywoodjának egyik ünnepelt filmcsillaga volt, azonban botrányokkal tarkított magánélete miatt hamar kétes hírnévre tett szert.

Kitaszítottá vált

Gloria Grahame 1923. november 28-án látta meg a napvilágot Los Angelesben. Igazi művészi vér csörgedezett az ereiben, édesanyja ugyanis színésznő volt, aki hamar bevezette őt szakmája rejtelmeibe, valamint tanítgatta a mesterségre, így nem volt kérdés, hogy felnőttként Gloria is ezen a pályán próbál szerencsét – a világot jelentő deszkákon kezdte, de a filmek világa mindig jobban vonzotta. Álmai a húszas évei elején valóra is váltak, ugyanis egyik Broadway előadása közben felfigyeltek rá, s 1944-ben az MGM leszerződtette. Karrierje végül az RKO stúdiónak köszönhetően robbant be, hamarosan pedig sikeresebbnél sikeresebb alkotásokban nyűgözhette le a közönséget és a kritikusokat – ráadásul 1952-ben Oscar-díjjal is kitüntették a legjobb női mellékszereplő kategóriában a The Bad and The Beautiful című filmben nyújtott alakításáért. Ám a páratlan sikersztoriból rövidesen óriási bukás lett, Gloria karrierje pedig nagyon gyorsan elindult a lejtőn – nem véletlenül. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Stefánia hercegnő ma már nyugodt életet él, fiatalon azonban a monacói királyi család fekete bárányának számított.

Leadfotó: Donaldson Collection/Getty Images
Forrás: Time Goes By

Oldalak

Lifestyle
A hideg idő beálltával szinte minden háztartásban megjelenik ugyanaz a hívatlan vendég: a sarkokban lassan sötétedő, egészségre is veszélyes penész, és az ablaküvegeken reggelre lecsorgó páracseppek...
Sztárok
Az Ázsia Expressz sztárja kerekedő pocakkal posztolt magáról képet, ám a rajongók azonnal kiszúrták, hogy valami nem stimmel a képpel.
Lifestyle
A mesterséges intelligencia rengeteg mindenben megkönnyítheti az életünket, ám bizonyos információkat jobb, ha soha nem osztunk meg vele.
Lifestyle
Azért most már belekerültünk a novemberbe, és az éjszakák egyre hidegebbek lesznek.
Fashion&Beauty
A trendek jönnek és mennek, de az új fazonok és stílusirányzatok kipróbálása a legjobb módja annak, hogy rátalálj a saját, igazán egyedi stílusodra. Ahogy a melegebb hónapok laza darabjait...
Sztárok
Nyolcvanadik születésnapját ünnepli Tolcsvay Béla, a hazai folk-beat és énekmondó kultúra meghatározó alakja, Kossuth-díjas zeneszerző és dalszövegíró.