Észbontóan jóképű Gina Lollobrigida ritkán látott unokája: hódít a nők körében a 29 éves Dimitri, aki nagymamája nyomdokaiba lépett

Gina Lollobrigida messzi földön híres volt szépségéről, szerencsés génjeit pedig unokája, Dimitri is jól láthatóan megörökölte, ráadásul a 29 éves fiatalember mostanra néhai nagymamája nyomdokaiba lépett.

Sármos és tehetséges

Minden idők egyik legünnepeltebb ikonja és szexszimbóluma, valamint az olasz filmművészet legendás alakja volt Gina Lollobrigida, aki január 16-án, 95 esztendősen távozott az élők sorából. A kivételes szépséggel megáldott mozicsillag elképesztően gazdag életművet hagyott hátra, ráadásul nemcsak hazájában, hanem a világ minden pontján szert tett népszerűségre, jelentős nemzetközi sikerekei mellett pedig mindeközben a magánélete is szépen alakult – legalábbis egy ideig. Az isteni Lollo a negyvenes években, Olaszországban ismerkedett meg Milko Skofic szlovén orvossal, akivel pillanatok alatt egymásba habarodtak, majd nyolc hónapnyi randevúzás után 1949-ben álltak oltár elé – házasságukból egy gyermekük született, Milko Skofic Jr., aki bár nem egy filmben szerepelt gyermekkorában édesanyja mellett, végül letért a színészi pályáról, s ma már teljesen civil életet él. 1990-ben vette feleségül élete szerelmét, Maria Grazia Fantasiát, négy évvel később pedig világra jött egyetlen közös gyermekük, Dimitri Skofic, aki mostanra felnőtt férfivá érett, ráadásul örökölte híres nagymamája csodás génjeit, hiszen rendkívül vonzó külső adottságokkal áldotta meg a sors. Galériánkban megmutatjuk, milyen jóképű a néhai színésznő 29 éves unokája:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elizabeth Taylor 37 éves unokája, Quinn Tivey feltűnően jóképű férfi lett, azonban nemcsak külső adottságaival, hanem jótékony természetével is sokak szimpátiáját kivívja.

Leadfotó: Archive Photos/Getty Images
Forrás: donnaglamour.it

Oldalak

Sztárok
Charles Spencer közel három évtizeddel Diana hercegné tragikus halála után szokatlanul őszintén beszélt nővéréről, és arról az egy dologról is, amelyet ma már egészen másképp csinálna.
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.
Sztárok
Stohl András élete nemcsak a színpadon és a képernyőn pörög, hanem a magánéletben is tele van boldogsággal. A népszerű színész-műsorvezető büszke nagypapa: legidősebb lánya, Stohl Luca kislánya, Róza...
Lifestyle
A Mérleg készüljön: a mai nap egy mélyebb érzelmi pillanatot tartogathat számára - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A fagyasztó rengeteg ételt menthet meg a kidobástól, néhány alapanyagnál azonban éppen a mínuszok okozhatják azt, hogy felengedés után már alig akad ember, aki elfogyasztaná őket.
Egészség
Reggelente zsibbadt karral, bizsergő ujjakkal ébredsz? Lehet, hogy egy alattomos alvási testhelyzet áll a háttérben – és észre sem veszed, hogy rendszeresen ebben alszol.