Sztárok

Elhunyt Garamszegi Gábor, a legjobb buszsofőrnek is megválasztott szinkronszínész

Mindössze 59 éves volt.

Elhunyt Garamszegi Gábor

Július 4-én 59 éves korában elhunyt Garamszegi Gábor szinkronszínész és buszvezető. A gyászhírt a család rokonai és közeli barátai jelentették be.

Garamszegi Gábor viszonylag későn, 36 éves korában kezdte szinkronszínészi pályafutását, de egészen sok sorozatban és filmben, animációs filmben hallhattunk viszont. Megszólalt többek között a Full Metal Alchemyst-ben, a Scooby Doo-ban, a kultikus Akirában, a Dragon Ball GT-ben, a Simpson család mozifilmben is hallhattuk, de a Harry Potter 3 és 5-ben, a Mátrix 3-ban, vagy a Torrente 3-ban is feltűnt – írta a leet.hu. Leghíresebb szerepe 2011-ben kezdődött a Trónok Harcával, de elmondása szerint Hodor karaktere szakmailag nem volt számára kihívás, vagyis nem egy jegyzett karakter. Korábbi interjúban azt mondta, hogy óriási megtiszteltetés és meglepetés volt számára a karakter saját hangján való megszólaltatása, hiszen attól függetlenül, hogy ritkán hívták felvételekre (és akkor sem kellett bonyolult szöveget felolvasnia), a története révén mégiscsak egy kultikus szereplő lett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ez azért is volt jelentős, mert tudta, hogy a szakmai telítettség miatt nagyobb szerepekre sajnos már nem sok esélye van. Később ezért is állt BKV sofőrnek, akit a 250-es budapesti járaton utazók is rendkívül kedveltek, Garamszegi sokukat névről is ismerte. Olyannyira szoros volt tulajdonképpen mindenkivel a jó viszonya, hogy pár évvel ezelőtt megszavazták az év legjobb buszsofőrének is.

Ahogy a családodról beszéltél, ahogy értük éltél, ahogy fontosak voltak neked, ahogy a lányodat behoztad és ahogy ránéztél, nekem a Nagy apa voltál, vagy. (…) Nyugodj békében te, az egyik legnagyobb és legjobb szívű emberke, akit a szakmából ismerek. Téged valószínűleg sosem felejtünk el, mert még az utasok a buszokon is csak áradoztak rólad. (…) Köszönjük, hogy akivel szóba álltál, azt mind szeretni tudtad és mindig úgy éreztük – szólhatok mindenki nevében azt hiszem –, és neked el is hittük, hogy szeretetre méltóak vagyunk. Akinek az életében bármilyen formában megjelentél, örökre ott is maradtál. Búcsúzik a szakma is tőled, a kollégák és kollégabarátok. Kérlek vigyázz fentről ránk, szükség van és lesz arra a hatalmas szívedre” – írta Facebook-oldalán Keönch Anna, színésznő.

Nyugodjon békében!

Leadfotó: facebook.com/NoaLor

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy férfi munkája miatt három hónapra külföldre kényszerült, és bár sejtette, hogy hűséges négylábúja nagyon fogja hiányolni, arra, ami a hazatéréskor történt, ő sem számított.
Lifestyle
Praktikus rakodófelületnek tűnhet, pedig az ablakpárkány ősszel az egyik legrosszabb hely lehet bizonyos használati tárgyaink számára.
Fashion&Beauty
A divatrajongók tudják: néha elég egyetlen pillanat, hogy valóra váljon egy régóta dédelgetett álom. Egy fiatal nő számára egy egyszerű használtcikk-bolti látogatás hozta el ezt az euforikus élményt.
Lifestyle
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Bács-Kiskun megyében azonosította a pöttyös lámpahordó-kabócát, amely mostani megjelenésével nemcsak hazánkban, de az egész Európai Unió területén...
Sztárok
Észak-Koreában több mint hetven éve ugyanaz a család tartja kezében a legfőbb hatalmat, ezért régóta foglalkoztatja a világot, ki kerülhetne az ország élére, ha Kim Dzsongun váratlanul távozna.
Egészség
Ha a máj támogatásáról van szó, szinte mindenkinek ugyanaz a jól ismert gyógynövény jut eszébe, pedig akad egy kevésbé felkapott növény is, amely különösen izgalmas tulajdonságokkal rendelkezik.