Sztárok

„Támogatom, hogy harcoljunk” – Örömmel mondott igent a felkérésre Fluor Tomi: fontos ügy mellé áll a rapper

Az elmúlt években egyre nagyobb figyelem fordul a környezetvédelemre. Egyre több eseményen emeli fel a hangját számos híresség, köztük Fluor Tomi, aki felhívja a figyelmet arra, hogy csak ez az egy bolygónk van, erre kell vigyáznunk.

Az egyik legnagyobb slágerük is a Dunához kapcsolódik

Fluor Tomi is élharcosa az egyszer használatos műanyag csomagolás elleni küzdelemnek, ezért is örül annak, hogy idén először megrendezik Ráckevén a Duna-part Fesztet, az első hazai környezettudatos könnyűzenei fesztivált, ahol sok más népszerű előadó mellett a Wellhello is színpadra lép majd. Természetesen örömmel vállalták a felkérést: ahogy a fesztiválon, úgy Tomiék karrierjében is fontos szerepet játszik a Duna, hiszen az egyik legnagyobb slágerük, a Rakpart is a folyóhoz kapcsolódik. Jelenleg nincs másik hazai fesztivál, amely akár a helyszínnel, akár a tavaink és vizeink ökoszisztémájával, annak fenntarthatóságával ennyire kiemelten foglalkozna. Az esemény egyik különlegességet az adja majd, hogy nem terheli a környezetet újabb műanyagszemét létrehozásával. „Támogatom, hogy harcoljunk a felelőtlen csomagolóipar ellen, amely még mindig nem lát tovább a műanyagnál, örülök, hogy erre a fesztivál szervezői is odafigyelnek” – kezdte Tomi, aki saját eszközeivel igyekszik tenni a környezetért.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Udvaros Dorottya modellként tűnt fel a 2024-es párizsi olimpia formaruha bemutatóján. A Femcafe interjút is csinált vele, ahol természetesen megkérdeztük, milyen hatással van rá az, hogy távoznia...
Sztárok
Harry fia, Archie herceg a mai napon ünnepelte ötödik születésnapját, ennek alkalmából pedig Károly állítólag úgy döntött, hogy küld unokájának egy szerény, de annál kedvesebb ajándékot.
Lifestyle
A Gólkirályság 2023-ban indult magyar vígjátéksorozat, amit Kapitány Iván álmodott meg. A női edző azonban már a valóságban sem elképzelhetetlen egy férfiakból álló csapatnál.