#filternélkül: Borzi Vivien - A fotós, aki a magyar sztárok kedvence lett - Interjú

Mélyinterjú a sztárfotóssal, aki előtt szinte senki nem szégyellős, ráadásul a magyar hírességek is rajonganak érte. Gyerekkoráról, karrierjéről, fotózásról, anyaságról és a közösségi médiában szerzett tapasztalatairól mesélt nekünk őszitén.

#filternélkül - Interjúsorozat Magyarország legmenőbb influencereivel

Véleményvezérek, akiket százezrek követnek. Divatos ruhák, luxuskozemtikumok, drága éttermek és lélegzetelállító utazások - dolgok, amelyekről a legtöbben csak álmodozunk. Igazán jó influencernek lenni azonban nem olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnik. Új sorozatunkban hazánk leghíresebb vloggereit, youtubereit és Instagram modelljeit kérdezzük arról, mi a valóság, amit a filterek elrejtenek.

Aki kérdez: Lakatos Melinda

A hírességek kedvenc fotósa

Címlap- és kampányfotózások, privát fotósorozatok fűződnek a nevéhez, és ő a Magyarország Szépe és a Femcafe Gála - Inspiráló Nők Estjének dedikált portréfotósa. Borzi Vivien karrierjének kezdete óta nőket fotóz nőként, aminél számára semmi sem természetesebb. Nem titkolja, autodidakta módon tanult bele a fotózásba, ami 16 éves kora óta a legnagyobb szerelme. Mindig is arról álmodott, hogy egy nap megélhet majd a hobbijából, és az élet szerencséjére úgy hozta, hogy ma azt csinálhatja, amit a legjobban szeret. Az érettségi után felvételezett az Iparművészeti Egyetemre, de mivel nem vették fel, így egy félév híján elvégezte Szegeden a politológia szakot. Később PR-szakértői képesítést is szerzett, ennek köszönheti, hogy a fővárosban munkát talált.

24 éves volt, amikor felköltözött Budapestre szülővárosából, Mezőtúrról, hogy elkezdje élni az önálló életét. Az önmegvalósítás fontosságára egy sajnálatos esemény, egy közeli barátjának a halála döbbentette rá, azóta pedig a fényképezés mellett a pszichológiai témájú könyvek és előadások megismerése lett a hobbija. Az utóbbi két évben ráadásul egy számára teljesen új terepen is bizonyíthatott, hiszen megszületett első gyermeke, Glória.

A #filternélkül interjúsorozatunkban családjáról, karrierútjáról, fotózásról, az anyaság kihívásairól és a közösségi médiában szerzett tapasztalatairól kérdeztük a magyar sztárok kedvenc fotósát.

A munkádban mindig nagyon határozott vagy. Ez mindig jellemző volt rád? Ha visszaemlékszel a gyerekkorodra, akkor milyen kislányt látsz?

Az mindenképpen jellemző volt rám, hogy szerettem irányítani, akár a magam életét, akár másokat. Nagyobb társaságban a mai napig nem érzem magam komfortosan, ezért mindig humorral vagy sok beszéddel próbálom ilyenkor oldani a saját frusztrációmat. Ha őszinte akarok lenni, akkor gyerekként egyáltalán nem találtam a helyemet a közösségben, inkább az idősebb korosztállyal találtam meg a közös hangot. Rémesen hisztis gyerek voltam. A mai napig nem értem, hogy születhetett egy húgom, mert a szüleim helyében nem mertem volna bekockáztatni, hogy két ilyen hisztis gyerekkel küszködjek. Vannak róla emlékeim, hogy a családom mennyire eszköztelen volt a makacsságommal szemben. Nem érdekelt semmilyen büntetés, óriási kitartással tudtam ellenkezni. Felnőtt koromra szerencsére ezt átfordítottam állhatatosságra, mind az elveim, mind a munkám területén. Ma már büszkék rám a szüleim, hiszen azt látják, hogy céltudatos nő vált belőlem, de gyerekkoromban biztosan nem kedvelték, hogy olyan dacos kislány voltam.

Az iskolában is sok konfliktusod adódott abból, hogy nem volt simulékony a természeted?

A bölcsiben, az óvodában, az iskolásban, mindenhol. Azt gondolom, hogy ez a saját hibám volt, de ehhez a felismerésig csak most, felnőttként jutottam el, gyerekként nem láttam át, hogy miért közösítenek ki a kortársaim. Az utóbbi tíz évben nagyon sok pszichológiai témájú könyvet olvastam el, ami miatt egyre többet kezdtem el foglalkozni önmagammal és mások viselkedésével is. Minden onnan indul, hogy 150 centiméter vagyok, mindig én voltam a legkisebb az összes közösségben. Kialakult bennem egy vágy, hogy az apró termetem ellenére is hatással legyek másokra, irányítani akartam a környezetemet. A mai napig kontrollmániám van, régen pedig szörnyen éreztem magamat attól, ha nem tudtam érvényesíteni az akaratomat másokkal szemben. Egy közösségben nem szeretik az ilyen típusú személyiségeket. Ha felnőttként, a munka világában van meg ez a tulajdonságod, az pozitív, de egy erőszakos, akaratos gyerek nagyon idegesítő tud lenni.

Hogyan kezdődött el fotósként a karriered? Mindig is erre a pályára készültél?

Nem, ez abszolút a véletlen folytán alakult így. A fotózás mindig nagyon érdekelt, de elég későn érő típus vagyok, jó pár évnek el kellett telnie, mire megtaláltam a valódi utamat. Viszonylag későn költöztem el Mezőtúrról. Érettségi után buli volt az élet, Szolnokon tanultam marketing menedzsernek, volt egy egy budapesti barátom, aki lejárt hozzám, látszólag gondtalan és boldog volt az életem. Nem is éreztem, hogy többre vágyom. Egy hirtelen esemény aztán mindent megváltoztatott. Két ismerősöm meghalt december 24-én egy autóbalesetben. Borzasztóan megviselt, mert annyira sokkoló és érthetetlen volt a haláluk. Nem szoktam fogadalmakat tenni, de akkor szilveszterkor megígértem magamnak, hogy 10 napon belül elköltözöm otthonról és elkezdem végre élni az életemet. Lezártam az akkori kapcsolatomat és január 10-én ültem a vonaton a kis cuccaimmal és azon kaptam magam, hogy megcsináltam. Felköltöztem Budapestre egy barátnőmhöz, majd egy étteremben kezdtem el PR menedzserként tevékenykedni. Nem kerestem sokat, de arra elég volt, hogy kifizessem a lakhatásomat és az étkezésemet. Közben pedig elkezdtem fotózni, egyre jobban ástam bele magam ebbe a szakmába, autodidakta módon tanultam. A vendéglátós munkám során ismertem meg az első hírességeket, valamint több ismeretséget kötöttem velük azáltal is, hogy sokat jártam bulizni a pesti éjszakába. Ezek a kapcsolatok máig megmaradtak és szélesedtek is, egyre többen kerestek fel a munkám miatt, én pedig szorgalmasan képeztem magam, hogy minél jobb lehessek.

Miért szeretnek téged a hírességek? Ez egy nagyon kényes réteg, sokan nem igazán könnyű esetek akkor, ha a fotómodell szerepébe kerülnek...

Szerintem ennek sok összetevője van. Elsősorban azt vallom minden munkámnál, hogy ha én nem feszülök rá, akkor a modellem sem lesz zavarban a fotózás alatt. A hírességek ugyanolyan emberek, mint amilyenek mi vagyunk, van előnyös és kevésbé előnyös oldaluk és nekik is megvannak azok a területek, amelyekkel elégedetlenek magukkal. Én is vállalom a saját esendőségeim, hibáim, hiszen semmi és senki nem tökéletes, még ha a fotóim azt a benyomást is keltik. Például konditerembe azért nem járok, mert egyszerűen azt érzem, hogy mindenki engem bámul. (nevet)

Visszatérve, talán azt tudnám még kiemelni, hogy perfekcionista vagyok, minden munkából igyekszem kihozni a maximumot, ha nem vagyok valamivel elégedett, addig csűröm-csavarom, amíg olyan nem lesz, amilyennek szerintem lennie kell. Ragaszkodom a stábomhoz is, ebből csak nagyon kivételes helyzetben engedek. Már évek óta megvannak azok a szakemberek, akikkel együtt dolgozom, hiszen a tökéletes munka része az, hogy a beauty részleg is jól tegye a dolgát. A világítást felügyelem, valamint a képek retusálását is magam végzem, mert csak akkor tudom garantálni azt a minőséget, amit szívesen kiadok a kezemből. Elég szigorú keretek között történik nálam egy fotózás, például olyanokkal sem dolgozom szívesen, akik dohányoznak, mert nálam nincs olyan, hogy cigiszünet.

Mikor mertél belevágni abba, hogy feladd az állandó munkahelyedet és kizárólag szabadúszó fotósként próbáld ki magad?

Erre a lépésre valójában az élet kényszerített rá. Egy biztonságtechnikai cégnél folytattam a pályafutásomat személyi asszisztensként az étterem után. Imádtam, mert akkoriban már megmutatkozott az igényem és képességem a szervezésre és a gondoskodásra. Nem volt sokáig párkapcsolatom. 24 éves voltam, mikor felkerültem Budapestre és 28 éves koromban ismertem meg a férjemet, előtte jó formán csak a munkámnak éltem. Hét évvel ezelőtt megszűnt a munkaviszonyom, mert visszatért az elődöm, aki szülési szabadságon volt. Nagyon letört a dolog, mert testhez álló volt a munka és jól éreztem magamat a cégnél. Nem tudtam, mi lesz velem. Volt egy fix fizetésem és mellette heti több fotós munkám, de sokkolónak tűnt, hogy akkor most döntenem kell, hogy kizárólag csak fotózni fogok vagy keresek valami mást is. Sokat nem kellett ezen gondolkoznom, a felszabadult időt elég hamar kitöltötte egy csomó megrendelés, hiszen tudta mindenki, hogy már nincs más irányú kötöttségem. Akkoriban még ment a Playboy magazin, ahová több címlapot is fotóztam. Mostanában már nem fotózom annyi glamourt, de akkoriban ez volt a fő irányvonal. Mérhetetlenül boldog vagyok, hogy így alakult, még ha nem is bíztam benne, hogy a fotózás kiszámítható jövedelmet fog számomra biztosítani.

Említetted, hogy nem iskolában, hanem autodidakta módon fejlesztetted magad. A fotós szakma már évekkel ezelőtt is nagyon telített volt és mindig óriási volt a verseny a munkákért. Nem szúrtad a konkurenseid szemét?

Biztos volt olyan, akiét igen. Szeretem magamat egy burokban tartani és nem foglalkozni mások véleményével, mert én attól nem leszek előrébb, ha valaki engem utál a sikereim miatt. Megjegyzem, ő sem lesz vele előrébb. Nagyon haszontalannak találom az ilyen köröket. Volt már olyan fotós munkám, amit sok indulatot váltott ki, ilyen a Magyarország Szépe. A feladatom ilyenkor az, hogy hasonló zsánerképeket készítsek a lányokról, hiszen mindenkinek egyforma feltételeket kell biztosítanunk a fotózáson, így sematikus képek születnek. Van, aki kritikaként emlegeti ezt, de valójában okkal hasonlóak a képek. Sokszor a nem értés és az elhamarkodott ítéletek miatt kell szembe néznünk kritikákkal az élet bármely területén, ezért szerintem nagyon fontos, hogy lássuk és higgyük el a saját igazságunkat, hiszen nem érthet bennünket mindenki. A féltékenység pedig egy nagyon alap emberi tulajdonság, mindenkit érint, ezzel meg kell tanulni együtt élni.

A szakmai fejlődésed mellett a magánéletedben is rengeteg pozitív változás történt. Férjhez mentél és megszületett az első gyermeked. A kislányod, Glória érkezése mennyiben változtatta meg az életedet?

Egyértelműen ő került az életünk középpontjába. Szülőnek lenni a legcsodálatosabb dolog az egész világon, örülök, hogy megtörténhetett velünk. Ugyanakkor az biztos, hogy rengeteg mindent megváltoztat az ember életében, amire egyszerűen nem lehet felkészülni. Lehet, hogy ma már ezt senki nem hiszi el rólam, de sosem voltam az ősanya típus, aki csak gyerekkel tudta elképzelni a boldogságot. Az anyaságomat egy hosszú beszélgetés előzte meg önmagammal, és komolyan helyre kellett tennem magamban néhány dolgot, hogy őszintén tudjak belevágni a férjemmel a babaprojektbe. Tudtam, hogy viszonylag hamar szeretnék visszamenni dolgozni a szülés után, ezért kerestem valakit, aki besegít nekem Glória ellátásában. Sok közeli barátot láttam, ahogyan teljesen felfordul az életük a gyerekvállalás miatt, megviseli őket ez az állandó megfelelési kényszer, én ezt nem szerettem volna. Pszichológushoz is jártam, mert nagyon aggódtam, hogy rám is ez vár majd. Szerencsére a tudatos felkészülés és a környezetem segítsége nem hagyta, hogy összeroppanjak az új teher alatt, nekem van a legnagyobb szívalakú fejem a világon, amióta édesanya lettem. (nevet) A kiszámíthatatlanságot nem szeretem, ezért nagyon fontos volt nekem, hogy rendszer szerint neveljem a kislányomat, figyelembe véve az aktuális igényeit. Szerintem ez a baba és a mama életét is megkönnyíti, ráadásul sok anyuka jelezte azt vissza, hogy megváltoztatta az életüket amióta ők is rászoktatták magukat a rendszer szerinti létezéshez. A másik dolog, ami kapcsolódik ide, hogy bár sok minden megváltozik az anyaság után, azért azt muszáj tudatosítani, hogy ezzel együtt nem szűnünk meg egyszerre nőnek, feleségnek lenni. Az intimitás megőrzése kulcsfontosságú, oda kell rá figyelni.

A közösségi médiából sokan ismerhetnek. Mennyire volt tudatos a részedről, hogy ezen a platformon is megjelenj és megmutasd az életedet másoknak?

Nagyon kettősek az érzéseim ezzel kapcsolatban. Szeretem a közösségi médiát, de közben baromi károsnak is tartom. Az elsők között voltam, aki magazinba lifestyle fotókat készített és eltávolodott a régi iskolától, a beállított fotóktól. Szeretem az őszinte, intim fotókat, ahol az emberek valódi érzelmeiket mutatják meg, hiszen ettől lesz hatásos egy kép. Jó elkapni azt a pillanatot. Természetesen az életünk 90%-ban nem olyanok az emberek, mint ezeken a képeken. Nem vagyunk mindig szépek, nem áll jól mindig a hajunk, van, hogy rossz kedvünk van, valaki rettenetesen megbántott minket vagy éppen aggódunk a másikért. Számomra az a példamutató, aki a szépet mutatja, engem az motivál, ha pozitív és esztétikus tartalmakat oszthatok meg és én is az ilyen bejegyzéseket keresem. Inkább egy idillikus képeket osztok meg az életemből, mint valami negatív tartalmat. Van 76 ezer fotó a telefonomban, de az elmúlt 5 évben, amióta regisztráltam az Instagramon alig több mint 800 fotót tettem közzé. Nem kell mindent kitenni, vannak pillanatok, amiket érdemes megtartanunk magunknak. Az a baj, hogy sokan nem tudják különválasztani ezt a két dolgot. Egy kép az sosem a teljes igazság, de nem is hazugság. Számomra ezen a platformon a legfontosabb szó a felelősség, annak tudata, hogy hatással vagyok másokra.

Milyen visszajelzéseket kaptál a követőktől?

Alapvetően csak pozitív kommenteket, de ma már óvatosabban nyilvánulok meg, mert sokszor látom, hogy közszereplők mondandóját kiforgatják egyesek. Én próbálok hiteles maradni, és vállalom a véleményemet akkor is, ha az mondjuk megosztó. Lehet, hogy valaki számára bicskanyitogató, hogy én az éjszaka közepén nem vettem ki a gyerekemet az ágyból, ha sírt, csak szimplán csöndben megnyugtattam, és nem kezdtem el vele játszani, de én így láttam jónak. Ahogy nem is aludtam vele, hiszen van neki egy saját szobája, és egy saját ágya. Nem baj az, ha mások nem így csinálják, vagy nem értenek ezzel egyet, csak hagyjuk meg mindenkinek a döntést a saját élete felett. Az élni és élni hagyni elve sajnos nem mindig érvényesül a közösségi médiában és a valós helyzetekben sem, ami szomorú. Sokkal boldogabb világban élhetnénk, ha mindenki a saját életével foglalkozna és hozná ki önmagából a maximumot, mintsem minden áron az ideálokhoz és fotókhoz akarnák azt igazítani.

Milyen távlati céljaid vannak? Van-e álommunka amire még vágysz?

A legtöbb, amit kívánhatok, hogy az, ami most van, ne sérüljön semmilyen szinten. Bízom benne, hogy innen már nem vezethet lefele az út. Az emberek szinte kivétel nélkül többre és többre vágynak, de én szeretnék abba a táborba tartozni, akik meg tudnak elégedni azzal is, ami van. Nagyon boldog időszaka van az életemnek. Nem akarok több munkát hajszolni és nagy terveket szőni. Szuper lenne a Vouge-ba fotózni, de nem érzem magamat kevesebbnek attól sem, ha ez sosem fog megvalósulni.

#filternélkül - Budavári Fülöp: "Nem a külsőmmel akarok érvényesülni!" Egy szekszárdi fiú, aki többre vágyott a romantikus borvidéknél és a fővárosban próbált szerencsét. Túlsúlyos kisfiúból lett rajongott modell, majd a magyar Instagram egyik nagy sztárjává vált. A sikere titkáról kérdeztük a 70 ezres rajongótáborral bíró influencert, Iam Fülöpöt.

Leadfotó és fotók: Borzi Vivien

Oldalak

Szólj hozzá Te is!