#filternékül: Nati Drencheva - Divatbloggerként kezdte, ma már nemzetközi szintre emeli márkáját
A Cápák között című műsor fiatal üzletasszonya exkluzív interjúban mesélt márkájáról, a divatról, az influencer-lét kihívásairól és arról, miért kap kiemelt szerepet az életében a rászorulók megsegítése.
#filternélkül - Interjúsorozat Magyarország legmenőbb influencereivel
.webp)
Aki kérdez: Lakatos Melinda
Nulláról a százra
Nati Drencheva tíz évvel ezelőtt divatrajongó fiatalként kezdte a pályafutását, mint blogger, ma pedig már saját márkája van Nana's néven. A Pest belvárosában található márkaüzlete mellett a Home of Fashionben (Bécsi utca) és több vidéki viszonteladói üzletben (Kecskeméten, Gödöllőn) is megtalálhatóak saját tervezésű darabjai.
A kollekcióira jellemzőek a praktikus, jól variálható és kényelmes darabok, amelyeket elérhető áron, ugyanakkor jó minőségben állítanak elő - sokszor saját kezűleg besegítve a gyártásba ő maga szabja a termékeket. Több szakmai és magánéleti hullámvölgy után most úgy érzi, végre beérett a kitartó munka gyümölcse, még a koronavírus-járvány okozta helyzetből is pozitívan tudott kijönni a vállalkozás, ráadásul újabb és újabb projektek állnak előttük, ezekben a pillanatokban készítik elő a márka nemzetközi terjesztésének fázisait.
A fiatal, bolgár származású designer exkluzív interjúban mesélt a Femcafe.hu #filternélkül interjúsorozatának legújabb részében arról, hogyan építette fel a nulláról saját brandjét, hogyan használja a közösségi médiát és a divaton túl milyen egyéb motivációja van az önkifejezésre.
Büszke vagy arra, hogy bolgár szülők gyermekeként nevelkedtél Magyarországon. Féléves korod óta itt élsz, hogyan tudott gyökeret verni a családod az új hazátokban?
Így van, a szüleim bolgárok, édesapám azonban itt végezte el az egyetemet és úgy határoztak, hogy Magyarországon telepedik le a család. Gyakorlatilag mindketten a nullából építkeztek. A szülővárosom egy hatvanezres település, körülbelül Kecskeméthez tudnám hasonlítani. Őszintén büszke vagyok arra, amit elértünk, mert a nulláról indultunk. Már kiskorom óta nagyon érdekeltek a művészeti tevékenységek, kislányként sokat rajzoltam, később fotózni kezdtem. Tudták a szüleim, hogy valamilyen kreatív szakmám lesz, bár apukám annyira nem preferálta, hogy ilyen irányba tanuljak tovább. Kamaszkoromban a pályaválasztásnál felmerült, hogy jogi egyetemre megyek, különösen a nemzetközi jog, az emberi jogok és a gyerekjogok érdekeltek. Úgy képzeltem, hogy az Unicefnél fogok majd dolgozni. Mindig is motivált, hogy segítsek másoknak, de leginkább rászoruló gyerekeknek szerettem volna segíteni. Felvettek az ELTE jogi karára, de én végül nem iratkoztam be.
Felvettek hazánk egyik legjobb jogi egyetemére, de te nemet mondtál?
Igen, ehhez a döntéshez pedig egy utazás vezetett. 18 éves voltam, mikor kimentem Londonba négy napra, és ott megfordult velem a világ. Ez volt az első utam, ahol szülők nélkül voltam. Egy barátnőmmel megbeszéltük, hogy érettségi után elutazunk valahova, én pedig ösztönösen az brit fővárost választottam. Egy négy négyzetméteres „kolesz” szobában volt a szállásunk, ahol öten laktunk. Alig fértünk el, a szőnyegen aludtunk, egymásba lógott a lábunk alvás közben... (nevet) Mikor felfedeztük a várost, rá kellett döbbennem, hogy mennyivel nyitottabbak és elfogadóbbak ott az emberek, mint itthon. Mást sem csináltam, csak figyeltem az embereket, a viselkedésüket és a megjelenésüket. Jól éreztem magamat ebben a közegben, mert úgy tűnt, hogy itt rosszalló tekintetek és negatív kritika nélkül lehet önmegvalósítani. Mikor hazaérkeztem, bejelentettem a ballagási vacsorámon, hogy nem megyek a jogra. Óriási balhé volt. (nevet) De mindenki tudta, hogy a divat az igazi szenvedélyem. Ez volt az a terep, ahol mindig magabiztos tudtam lenni: már gimis koromban bátran kísérleteztem. Igazából sosem érdekelt, ki, mit gondol rólam, a döntésemben pedig magabiztos voltam és igyekeztem 110%-on teljesíteni.
Hogy indultál el a pályán?
Elkezdtem körbenézni, milyen iskolák vannak, majd jelentkeztem a Mod'Art divatmenedzser szakára. Tudtam, hogy az iskola mellett szükségem lesz releváns szakmai tapasztalatra, ezért elkezdtem levelekkel bombázni a magyar InStyle magazin szerkesztőségét, hogy alkalmazzanak asszisztensként. Nem nagyon reagáltak a leveleimre, pedig kitartóan próbálkoztam, hogy bejuthassak hozzájuk. Végül egy budapesti szórakozóhelyen megláttam az egyik munkatársukat, odaléptem hozzá, bemutatkoztam neki és kértem, hogy hívjanak be egy interjúra és másnap be is hívtak. Három hónapot töltöttem náluk, rengeteget tanultam. Fotózásokra jártam, cipeltem a ruhákat A-ból B-be, segítettem, ahol csak szükség volt rám. Később a Stylemagazin.hu-hoz kerültem, ahol fél évet töltöttem divatszerkesztőként. A szakmai tudás elsajátítása mellett kapcsolatokat építettem és elkezdtem blogot írni. 2012-ben, 18 évesen kezdtem, amikor az első hazai divatbloggerek - Festy, Csalár Bence, Csabi és a többiek már blogot írtak. Imádtam írni és szerettem volna átadni az embereknek szakma iránti szenvedélyemet, ötleteimet, az outfit posztokkal pedig stílustippeket, inspirációkat akartam adni az olvasóknak.
Mit szólt hozzád a szakma?
Őszintén szólva sosem voltam az a típus, aki azzal foglalkozott volna, hogy a „szakma” mit gondol róla, arra koncentráltam mindig, hogy az olvasóknak újdonságot tudjak mutatni és hogy boldog legyek attól, amit csinálok. 19 évesen megnyertem az első hazai „divatblogger” versenyt a Joy és az F&F szervezése jóvoltából, amelyet egy szakmai zsűri bírált el - ide sem nagyon akartam jelentkezni, viszont rettenetesen jó érzés és visszaigazolás volt akkoriban. Még abban az évben részt vehettem egy londoni F&F sajtóúton, ami akkoriban óriási dolgoknak számított. Emlékszem, ahogy ott álltam egy évvel az első londoni utazásom után a Temzén, egy hajón, ahol a menüsort Jamie Oliver állított össze. Érdekes, hogy az élet milyen kontrasztokkal mutatja meg, hogy igenis vannak pillanatok, amikor beérik a munkánk gyümölcse, és hogy igazából nincs lehetetlen, de ezt csak később tanultam meg, amikor a márkát elkezdtem.
Álomszerűen hangzik, ahogy meséled. Utána egyenes volt az út? Nem voltak mélypontok?
Dehogynem, az elején csak az volt! Emiatt csináltattam meg a lótuszt ábrázoló tetoválásomat is. Abszolút abban hiszek, hogy a kudarcok fejlesztenek. Lehet, hogy érdekesen hangzik, de én örülök a buktatóknak, amiket kaptam, mert azoknak köszönhetem a kitartásomat. Mindig is elszánt személyiség voltam, de kellettek a pofonok, hogy biztosan tudjam, semmi nem tántoríthat el a választott szakmámtól.
Mit éltél meg kudarcként?
A márkaépítés, boltnyitás nem egyszerű feladat. A nyitás kilenc hónapot csúszott a tervezetthez képest. Az emberi tényezők kiütköztek, sok gondom volt a modellezőkkel, a gyártásban rengeteg hiba volt, amik nagyobb károkat okoztak és lelassítottak. Volt, hogy nem találtunk varrónőt, akkor én álltam be segíteni. A mai napig előfordul, hogy ha kell, 14 órát állok a varrodában, terítek és szabok. A legnagyobb probléma a mai napig a szakemberhiány és a textilipar hazai működése, de ezt igyekszem folyamatosan fejleszteni a saját módszereinkkel. A legnehezebb talán mentálisan az, hogy évekig és a mai napig lemondtam sok mindenről a magánéletemben. Minden nap motiválnom kell saját magamat még akkor is, ha éppen nincs kedvem semmihez. Vállalkozóként és kreatív emberként is helyt kell állnom nap mint nap, ebben nehéz megtalálni az egyensúlyt - és persze folyamatos a túlteljesítés. Ha elérünk egy sikert, akkor mindig jönnie kell a következőnek. Tavaly sajnos az elmúlt évek stresszhelyzetei egészségügyileg is kijöttek rajtam és 1-2 hónapig nem is tudtam dolgozni, de a „kényszerpihenő” után néhány dolgot átértékelve az életemben újult erővel új célokkal és új motivációs forrással álltam vissza. Igazából mindig arra a következtetésre jutok, hogy a lehető legjobb úton vagyok, nem tudom elképzelni máshol.
Hogyan képzeljünk el akkor, amikor nem a márka üzleti részét koordinálod, hanem a kreatív éned dolgozik?
Nem úgy dolgozom, mint ahogyan klasszikusan elképzelnek az emberek egy divattervezőt. Mindig az élet és a hangulatom határozza meg, hogy éppen milyen ruharab készül. A karantén alatt kiélhettem a kreativitásomat, magamnak akartam csinálni egy egyszerű topot néhány nappal később pedig félig legyártottunk egy melegítő kollekciót, ami az eddig legsikeresebb kollekciónk és a Stay Cool at Home névre hallgat - a vírushelyzetben otthon mindenki ezeket a kényelmesebb darabokat kereste. Mikor tervezek, nem csak arra gondolok, hogy nekem mi tetszik, mi a trend, hanem arra, hogy mi az, amit egy nő szívesen viselne, miben érezné jól magát. Lehet, hogy nekem tetszik egy ultramini szoknya, de ha tudom, hogy a vásárlók kényelmesebben érzik magukat egy hosszabb verzióban, akkor valahol a kettő között áll meg a dolog. Sokan nem is gondolnák, de a tervezés – sajnos - körülbelül a munkám 10 százaléka, sokkal több a háttérmunka: a logisztika, gyártás és a szervezés.
Kreatív személyiségként hogyan barátkoztál meg a munkád ezen részével?
Beletanultam, de az elején gyűlöltem. Meghallottam, hogy számla vagy könyvelő és szinte pánikrohamom volt. Az elején a szüleim sokat segítettek abban, hogy átlássam a vállalkozás számlázási részét. Nyilván nem ez a legszebb része a munkának, de megcsinálom, mert ez elengedhetetlen része annak, hogy sikeresek legyünk. A rendezvényszervezés, divatbemutatószervezés részét nagyon szeretem, szerencsére, már rutinból megy, de mindig vannak benne új kihívások.
Sok tervező népszerűsíti a ruháit hírességekkel, te viszont inkább a közösségi média sztárjaival kollaborálsz. Miért?
Sok bloggerrel, influencerrel személyesen jó kapcsolatot ápolok, de amikor igazán nyitottá váltam erre az az első jótékonysági bemutatónk volt 2016-ban. Általában olyan emberekekkel dolgozunk együtt, akik a saját területükön szintén értéket képviselnek. Oravecz Nórával, Weisz Fannival, Lolával és Dallos Bogival is dolgoztunk együtt, mert ők olyan személyiségek, akik maguk területén maradandót alkotnak.
Ennek ellenére a Cápák között című műsorban szerepeltél...
Igen, ez volt az első komolyabb megjelenésem médiában, de egyáltalán nem bántam meg, sőt! Azért jelentkeztem, mert éppen befektetőket kerestem. Körülbelül öt casting volt, amire rengeteget készültem, mert éreztem, hogy ez egy jó lehetőség.
A műsor formátuma és az alkotói gárda is hihetetlenül pozitív csalódás volt! Mindenki azon volt, hogy azt mutassák meg, aki valójában vagy. Egy pillanatra sem éreztem azt, hogy az eladhatóság kedvéért át akarnak formálni, mert korábban ezt gondoltam a showműsorokról. Ez a pozitív személyes tapasztalat megváltoztatta a hozzáállásomat és nekem és a márkának is jót tett a műsor.
A márkának az is "jót tesz", hogy több karitatív megmozdulást is szerveztél. Említetted, hogy már kamaszlányként is érdekelt a gyerekjog és a rászorultak megsegítése, de mit gondolsz, miért fontos számodra ez?
16 éves voltam, amikor megszületett a kisöcsém, azóta még inkább felerősödött bennem az, hogy a gyerekekre vigyázni kell, a boldogulásukat pedig elő kell segíteni. Alapból szociálisan érzékeny típusnak tartom magam, már a gimiben is megvédtem azokat, akiket a „menők” szekáltak. Azt gondolom, hogy az életemben sok olyan dolog történt, amitől az empátia szintem megnőtt és ezáltal mindig próbáltam másokat megérteni és segíteni nekik. 2015-ben, mikor elindult a márka szerveztem meg az első gyűjtésünket, 2016 nyarán pedig elindítottam a Lotus by NANA’S- névre hallgató jótékonysági mozgalmunkat. Ellátogattam öt gyerekkórházba, hogy személyesen tudjam kiválasztani, melyik az a hely, amit támogatni szeretnék a márka átal. A Bókay Gyermekklinikán nagyon nyitottak voltak irányomba, és amikor beléptem az intenzív osztályra úgy éreztem, hogy megtaláltam az intézményt, aminek segíteni szeretnék. Majdnem, hogy sokk-hatás alatt voltam, főleg, amikor a dolgozók vázolták, hogy miből van hiány. A nővérek még a mosogatószivacsot is maguk vitték be a kis fizetésükből... A márka köré szerencsére egy nagyon empatikus, áldozatkész vásárlóközösség épült, én pedig évente többször igyekszem mozgósítani őket. Mindent dokumentálni szoktunk, hogy az adakozók lássák, hova kerül az adományuk. Mindig azt szoktam mondani, hogy megvalósíthatod magad, lehetsz sikeres, gazdag, de ez semmit nem ér, ha nem adsz belőle vissza azoknak, akiknek szüksége van rá. Gondolni kell másokra is, főleg a mai világban.
A közösségi média felszínes világában hogyan tudod közreadni ezeket a mélyebb gondolatokat?
Elképesztően furcsa ez a közeg. Emlékszem, hogy pár éve a semmiből tűntek elő több ezres követőtáborral rendelkező influencerek, akikről korábban még senki nem hallott. Sokáig én magam sem tudtam, hogy milyen arányban és hogyan legyek jelen ezen a platformon. Ma már abszolút márkafókuszú tartalmakat gyártok. Ha csak ebből élnék, akkor biztosan zavarna, hogy manapság már szinte mindenki influencer, de nekem a szponzorációk nem jelentenek jelentős anyagi bevételt. Én nagyon bízom abban, hogy a közösségi média nem egy reklámfelület lesz, hanem az értelmes, értékes gondolatok is ugyanúgy túlélnek ebben a közegben. A jótékonysági felhívások kapcsán hatalmas szerepe van, hiszen rövid idő alatt rengeteg embert lehet általa mozgósítani.
A koronavírus-járvány első hulláma után milyen újdonságok, új projektek vannak előttetek?
Az utóbbi hónapok a fürdőruha kollekcióról és az esküvőszezonról szóltak, valamint elkezdtem basic férfi darabokat csinálni. Az utóbbi nagyon új dolog nekem. Évek óta hallgatom, hogy csináljak férfikollekciót, de mindig halogattam. A melegítők sikere után azonban úgy döntöttem, hogy belevágok. A célokat tekintve, most dolgozunk azon, hogy nemzetközi oldal és brand legyünk magyarországi központtal és ha minden jól megy, egy-két héten belül ez el is indul. A hozzáállásomhoz és az új motivációs löketemhez egyébként András - aki a mentorom volt a Cápák közöttben - nagyon sokat tett hozzá.
Ha az üzletről beszélsz, csillog a szemed, de mik azok a területek, ahonnan tudsz inspirálódni, töltődni, ha éppen nem dolgozol?
Ó, ez egy érdekes téma... (nevet) Az utóbbi években folyamatosan utaztam, már alig vártam, hogy feloldják a karantént. Rettenetesen hiányzott a tengerpart és Bulgária. A tenger, a vízi közeg tud engem leginkább megnyugtatni. Tavaly három hétre mentem ki Balira egy barátnőmmel, ami remekül kizökkentett. Ha pedig valaki azt gondolná, hogy a szabadidőmben is az aktuális divattrendekről szeretek beszélgetni, ki kell, hogy ábrándítsam, szinte soha nem téma. Pont az tölt fel, amikor teljesen más témákban lehet elmerülni és eszmét cserélni. Erre van lehetőségem, mert nagyon kevés barátom dolgozik a divat- vagy a szépségiparban.
Férfi nincs az életedben?
Már két és fél éve szingli vagyok, a barátaim és a családom jelentik számomra a szociális életet. Persze ismerkedtem, randizgattam, de belefáradtam abba, hogy erős nőként, vállalkozóként, olyan férfiakkal sodor össze az élet, akik ezt nem értik meg, sőt el akarják nyomni ezt az oldalamat. A karantén alatt döntöttem úgy, hogy nem leszek együtt senkivel addig, amíg egy olyan személy nem érkezik az életembe, aki egy erős magabiztos férfi, akivel közösen tudjuk építeni az életünket és együtt haladunk előre az életben.
#filternékül: Bíró Barbara Cynthia, a lány, akit egy ásványvizes palackról ismer az ország.
Leadfotó és fotók: Nati Drencheva
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
