Sztárok

Meghökkentő hírek láttak napvilágot Erzsébet királynőről: komoly lépésre szánta el magát az uralkodó, erre készül a nyáron

Idén nyáron lemondhat a trónról

Erzsébetet a megnyitón Károly herceg helyettesítette, akire trónörökös lévén egyre több feladat hárult az utóbbi időben, mióta anyja betegeskedik – ő volt tehát az, aki a keddi eseményen a Lordok Házában elmondta az uralkodói beszédet, amit Erzsébet csupán kétszer hagyott ki terhességei miatt uralkodása alatt. A királynő tehát már közel sem a régi, nem tudja úgy ellátni teendőit, mint korábban, ezért a nép már azt találgatja, vajon mikor fog lemondani a trónról fia javára – nos, a híresztelések szerint ez a platinajubileumi ünnepségek után történik majd meg idén nyáron, ám még az sem biztos, hogy a tiszteletére rendezett eseménysorozaton egyáltalán megjelenik majd. A találgatások szerint egyébként annyira komoly az uralkodónő betegsége, hogy a palotában már a halálára készülnek, legalábbis abban az értelemben, miszerint mindennek készen kell állnia, ha esetleg Károly lépne a trónra az elkövetkezendő időszakban, valamint Erzsébet temetését is előre meg kell tervezni. Na persze lehet, hogy a pletykák csak túloznak, és a királynő jobban van, mint gondolnánk, az mindenesetre gyanakvásra adhat okot, hogy szinte már sehol nem jelenik meg és nem teszi tiszteletét.

Gömbaszögi Frida pályáját először egy merénylet szakította félbe, majd 1933-ban az Est-lapok vezetése miatt vonult vissza, az ötvenes években pedig politikai okok miatt minősült nemkívánatos személynek. Ennek ellenére nagy kanállal falta az életet, no meg a férfiakat.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Egészség
Bár mindannyian tudjuk, hogy a gyümölcsök nagyon egészségesek, valójában több tévhit kering a fogyasztásukkal kapcsolatban, mint gondolnád.
Lifestyle
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a rántott camembert az az étel, amit kivétel nélkül mindenki szívesen fogyaszt – elkészíteni azonban már jóval kevesebben szeretik, hiszen igencsak macerás folyamat...
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!