Erdei Zsolt komoly célt tűzött ki: 10 kilótól szeretne megszabadulni, hogy példát mutasson

Erdei Zsolt nemrég egy három hónapos fogyókúrás kihívásba kezdett. Az egykori ökölvívó világbajnok versenysúlyához képest 20 kiló plusszal rendelkezik, mivel az edzéseket ugyan abbahagyta, a kalóriabevitelét akkor sem csökkentette.

Majdnem 100 kilót mutatott a mérleg

Az egykori élsportoló 46 évesen már érzi testének változásait. Kilóinak száma az évek alatt gyarapodott, de ennek pontosan tudja az okát: „Ugyanazt az energiamennyiséget vettem fel - vagy még többet -, mint élsportoló koromban, csak kevesebb edzést végeztem” – meséli Erdei Zsolt, aki régóta tervezte, hogy szeretne lefogyni. „Úgy éreztem, hogy cél nélkül nehéz belevágnom egy fogyókúrába. Persze az is lehetne a cél, hogy jobban érezzem magam, hogy kényelmesebbek legyenek a ruháim, de mindig találtam kifogást. Motivációm sem volt, mert egyedül végigcsinálni egy diétát mindig nehezebb, mint csoportosan. Néhány hete viszont megtalált egy fogyókúrás kihívás, és az a tudat, hogy nem egyedül szenvedek, mindig segít” – mondja nevetve a világbajnok, aki a napokban az Ízvarázsló című műsorban is egészséges alapanyagokkal ismerkedett. Egykori versenysúlyához képest most 20 kilóval nehezebb, de tudja, hogy ugyanazt az állapotot már nem lehet visszahozni és nem is lenne egészséges dolog. 98,5 kilóról indult a fogyása, de már 85-88 kilóval is elégedett lenne. „Tudtam, hogy a mozgás hiánya egyszer megbosszulja magát. Talán többet is eszek, mint régen, de most minden arra ösztönöz, hogy megcsináljam, és példát mutassak azoknak az embereknek, akik szintén túlsúllyal küzdenek. Nemrég orvosnál is jártam, ahol kiderült, hogy kicsit zsíros a májam is, így ez volt a legjobb figyelmeztetés, hogy ideje változtatni.”

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Lapozz a részletekért!

Fotó: Ízvarázslók

Oldalak

Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!