Sztárok

Gólyahír! Apa lesz a Barátok közt sztárja - bevallotta, elvesztettek egy babát

Újabb gyermekáldás a Barátok közt háza táján, ezúttal a sorozat egyik sármos színésze lesz apuka - mégpedig harmadjára.

Hatalmas megpróbáltatásokon mentek keresztül

Újra apa lesz Endrédy Gábor, a Barátok közt sztárja, akinek feleségével tündérmesébe illő szerelmük. Egy gimnáziumba jártak, azonban a közös út nem itt kezdődött, hanem 8 évvel később, amikor egy házibuliban újra találkoztak. Ekkor már mindketten biztosak voltak benne, a jövőt csak együtt tudják elképzelni. Azóta családot alapítottak, négy évvel ezelőtt megszületett első gyermekük, Barni, majd két évre rá Levente. Ők azonban nagy családot szeretnének, így máris útban van a harmadik baba! Nem volt azonban mindig ennyire egyértelmű, hogy bővülhet a család, a szerelmesek sajnos korábban nagy tragédiát éltek át - számolt be róla a HOT magazin.

"Barni születésekor még igencsak kétbalkezes szülők voltunk, de szerencsére sok segítséget kaptunk a nagyszülőktől is. Szerettünk volna kistestvért, de az élet útjai kifürkészhetetlenek. Levente születése előtt ugyanis elment egy kisbabánk.Korábban még a családban sem találkoztunk ennyire testközelből ilyen tragédiával, így hatalmas pofon volt számunkra" - nyilatkozta a fiatal színész.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A cikk folytatódik!

Mindent kibírnak

A páros szerelme azonban mindent kibír és legyőz, így nem volt kérdés, hogy ebben a nehéz időszakban is kitartanak egymás mellett, és egymást támogatva újra belevágnak majd a babaprojektbe. Úgy tűnik, megérte a sok nehézség, hiszen most boldogabbak, mint valaha.

Leadfotó: facebook.com/baratokkoztofficial

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Lifestyle
Elege van a végeláthatatlan forgolódásból, a pörgő gondolatokról és a másnapos nyúzottságról? Nem a drága alvásmonitorokra, vényköteles bogyókra vagy a kesernyés gyógyteákra van szüksége. Egy...
Fashion&Beauty
Van az a pillanat, amikor előkerül a szekrény mélyéről egy régi kedvenc cipő, felpróbálod, és valamiért mégsem érzed már ugyanolyannak, mint néhány éve. Nem feltétlenül romlott el, nem is biztos,...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Ma már egyáltalán nem mindegy, milyen kamerát rejt a telefon hátlapja: a csúcskészülékekkel olyan részletgazdag fotókat és profi hatású videókat készíthetünk, amelyekhez korábban külön...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...