Elhunyt Póka Egon

A felejthetetlen basszusgitáros 68 évet élt.

Elment az ikonikus magyar zenész

Életének 69. életévében elhunyt Póka Egon basszusgitáros, a hazai blues megkerülhetetlen alakja - értesült a Magyarzene.hu nevű oldal. Azt írják, a zenész súlyos betegség következtében veszítette életét. A szomorú hírt Póka kollégája, Borlai Gergő is közzétette a Facebook felületén, az Indexnek pedig Deák Bill Gyula erősítette meg. A Máté Péter-díjjal kitüntetett zeneszerző és basszusgitáros 1970-től volt az Olympia zenekar tagja, itt többek között olyan legendás egyéniségekkel dolgozhatott együtt, mint Charlie vagy Tátrai Tibor. Radics Bélával a Tűzkerékben zenélt együtt, 1978 és 1993 között a Hobo Blues Band tagjaként tevékenykedett, 1997 és 2009 között a P. Mobil tagja volt, aztán a Póka Egon Experience vezetője lett. Póka a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió művészeti szakképző iskola alapítójaként, igazgatójaként is ismertté vált.

Lánya a közösségi oldalán így búcsúzott Póka Egontól: "Tegnap éjjel alapjaiban változott meg a világ. Elment egy csodás ember, valakinek egy rock legenda, egy hűséges barát, egy szívvel-lélekkel vezető, egy társ, egy példakép." Hozzátette: "Tegnap éjjel elment az Apukám. A világon téged szeretlek a legjobban, Legyen neked könnyű a föld."

Deák Bill Gyula az Indexnek így kommentálta a lesújtó hírt: "Még nem tértem magamhoz hír hallatán. Nehezen találok szavakat. Hatalmas művész és nagyon jó ember volt. Csodálatos dalokat írt, és a blues műfajban a világ egyik legjobb basszusgitárosa volt."

Charlie ezekkel a szavakkal búcsúzott Pókától: "Sajnos az utóbbi fél évben már nagyon beteg volt. Sokat beszélgettünk telefonon Egonnal. Mindig felemlegette és élete egyik legszebb szakaszának tartotta azokat az időket, amikor a hetvenes években együtt muzsikáltunk."

Leadfotó: facebook.com/lemezgyujtok

Oldalak