Sztárok

Elhunyt Maros Gábor színművész

Operaénekesként is maradandót alkotott, de Robin Williamsnek, valamint a Star Wars C3-PO-jának szintén ő kölcsönözte a szinkronhangját.

Szinte minden műfajban otthonosan mozgott

Hetvenöt éves korában meghalt Maros Gábor magyar színművész és operaénekes, aki a szinkronműfajban is maradandót alkotott - közölte a Bors. A közismert színész halálhírét kollégája, a Nemzet Színésze, Szacsvay László is megerősítette.

Maros Mayer Gábor néven látta meg a napvilágot 1947-ben. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1971-ben szerzett diplomát. Első útja a Budapesti Operettszínházhoz vezetett, ahol 1971 és 1973 között, majd később 1976 és 1981 között játszott. 1988-ban a kecskeméti Katona József Színház, 1989-ben a debreceni Csokonai Színház művészeként tevékenykedett. 1989-től szabadfoglalkozású színész. 1990 és 1993 között az amszterdami Concertgebouw-ban lépett fel, 1993-tól 1995-ig Ausztrália Koncert turnén vett részt. 1995 és 1999 között a Soproni Petőfi Színház, 2000 és 2002 között pedig a Vidám Színpad tagja volt. 2003 óta volt a Sziget Színház színésze - foglalta össze Maros életútját a Wikipédia.

Színészi és operaénekesi karrierje mellett sokat szinkronizált, többször volt például az Oscar-díjas Robin Williams magyar hangja. Az eredeti Star Wars-trilógia második szinkronjában az ő hangján szólalt meg a filmfolyam szószátyár protokolldroidja, C3-PO (Anthony Daniels), Martin Scorsese kultikus gengszterfilmjeiben, a Nagymenőkben és a Casinóban pedig Joe Pesci-t szólaltatta meg.

Leadfotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.