Sztárok

Egy férfi árnyékában élt sokáig – az X-faktor tábor legmeghatóbb története

Mohácsi Anett

Mohácsi Anett következett. Gáspár Laci azt mondta a versenyzőnek, hogy már nagyon várta, de a székek sajnos tele vannak, így oda kell tennie magát. Anett azt mondta, hogy látja, hogy erős a mezőny, de ő nagyon szeretne egy széket. Látszott rajta, hogy őszintén így gondolja, és fontos neki a verseny. Mikor megkérdezték, hogy milyen dalt hozott, azt válaszolta, hogy James Brown-tól az It’s a Man’s World című dalt. Ezután kiderült, hogy Mohácsi Anett számára ez a dal többet jelent. Ahogy Gáspár Laci is fogalmazott, a nő „egy férfi árnyékában élt sokáig”. A versenyző így fogalmazott. „Számomra ez a dal sokat jelent, hiszen túl vagyok egy csalódáson, és szeretném úgy odamondani, hogy oké, hogy a férfiakról szól a világ, de mit sem érne a nők nélkül.” Miközben a nő énekelt, Müller Dávid az X-faktor műsorvezetője elmagyarázta, hogy Anett azért választotta ezt a dalt (Men’s World, azaz férfiak világa), mivel sokáig azért nem jöhetett el a műsorba, mert a volt párja nem engedte el.

Mohácsi Anett hihetetlenül nagyon énekelt. A mentorok oda voltak a teljesítményéért, kiváltképp Gáspár Laci, aki már a székes feladat elején kijelentette, hogy ő a jó és tiszta éneklést keresi. A produkció végén mind a négy mentor állva tapsolt. A közönség pedig ordította, hogy „szék, szék, szék…” Gáspár Laci azt mondta „figyelj, ez világszínvonal volt”. Nem volt kérdés ezekután, hogy Anettet le kell ültetni. A műsor végére összeállt Gáspár Laci csapata.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Mohácsi Anett produkciója és a teljes adás előrhető az RTLmost oldalán.

Leadfotó: https://rtl.hu/rtlklub/xfaktor/

Tegnap este bombaként robbant a hír, hogy az X-faktor tizedik évadát Miller Dávid vezeti majd. Ullmann Mónika és Miller Zoltán fia, az Álarcos énekes győztese, az RTL Reggeli műsorvezetője ma reggel arról mesélt, hogyan készül a munkára, és milyen műsorvezető szeretne lenni.

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Bizonyos, elsőre ártalmatlannak tűnő felnőttkori szokások mögött akár az is meghúzódhat, hogy gyerekként folyton mások igényeihez, hangulatához és elvárásaihoz kellett igazodnunk.
Lifestyle
Előfordul, hogy érzed: valami nem stimmel egy kapcsolatban – legyen szó munkahelyi viszonyról, barátságról vagy akár családi kötelékről –, mégsem tudod pontosan megmondani, mi az oka. Ezek a mondatok...
Sztárok
A spanyol Elisabeth Reynés lett a Miss World 2026-os döntőjének második helyezettje, azaz az első udvarhölgy, akinek fejére szintén korona került, nem mellesleg ezzel az eredménnyel ő lett a Miss...
Lifestyle
Minél őszintébb magával a Kos, annál könnyebben megtalálja a számára fontos embereket. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Lifestyle
A Vízöntő számára a mai nap új felismeréseket hozhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Sztárok
Meryl Streep gyermekei közül többen is a művészvilágban találták meg a helyüket, 40 éves lánya, Grace pedig nemcsak tehetségével, hanem édesanyjára emlékeztető vonásaival is rendre magára vonja a...