Egymásnak lettek teremtve: ő Ed Harris ritkán látott, gyönyörű felesége, akiért a világhírű színész közel 40 éve rajong – fotók

Ed Harris neve sokak számára ismerősen cseng, hiszen a hollywoodi filmipar egyik legtöbbet foglalkoztatott színészéről van szó. A mozicsillag az elmúlt évtizedek alatt sikert sikerre halmozott, azonban nemcsak a karrierje szempontjából mondhatja el ezt magáról, hanem a magánéletét illetően is, hiszen lassan 40 esztendeje hűséges társa imádott feleségének.

Sírig tartó szerelem

Ed Harris kivételes pályafutása során az egyik legjobb amerikai karakterszínésszé nőtte ki magát, a főszereplésével készült alkotások - többek között A szikla, a Pollock és A törvényen kívüli város – hazánkban is nagy népszerűségnek örvendenek. Az immáron 73 éves színész New Jersey államból származik, középosztálybeli presbiteriánus családban nőtt fel; a középiskolában a futballcsapat csillagaként ösztöndíjat kapott a New York-i Columbia Egyetemre, de csak két évet töltött ott, majd követte családját nyugatra, kezdő színészi próbálkozásainak helyszíne Új-Mexikó volt. Első filmszerepét az 1978-ban készült Kómában kapta, azóta több mint hatvan alkalommal tűnt fel a vásznon. Fénysebesen száguldó karrierje során a magánéletére is kiemelt fókuszt helyezett, s nem volt számára kérdés, hogy egy napon saját családot alapít, amit végül meg is valósított azzal a személlyel, akivel már hosszú évtizedek óta kitartanak egymás mellett jóban-rosszban. Galériánkban megmutatjuk, kiért dobog Ed Harris szíve:

A rendezőként, valamint forgatókönyvíróként is tevékenykedő Ed Harris arcát mindenki jól ismeri: karakteres és emlékezetes vonásainak köszönhetően kisebb szerepekben is magára vonja a figyelmet, de híres arról is, hogy ő az, akit mintegy 30 alkalommal jelöltek különböző díjakra - közte Oscarra -, mégis csupán ötször nyert.
Kattints a további képekért!

A gyönyörű magyar primadonna és a népszerű kabarészínész szerelme igazán irigylésre méltónak számított már az ő korukban is, de a mai napig sokan emlegetik Gózon Gyula és Berky Lili kivételesen különleges kapcsolatát, ami nem véletlen.

Leadfotó: J. Vespa/WireImage/Getty Images
Forrás: Daily Mail

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
A celebritás A Nagy Duett hetedik adásában a döntőbe jutásért küzdött, ám végül partnerével együtt búcsúznia kellett a népszerű showtól. Sydney van den Bosch azonban nem akármilyen bejelentéssel vett...
Sztárok
Kevesen gondolták volna, hogy pont ez a dolog rejlik Károly király és Kamilla királyné húsz éve tartó boldog házassága mögött.
Utazás
Hatalmas hőingás jellemzi majd a hét első napjait - derül ki a HungaroMet Zrt. aktuális időjárás-előrejelzéséből.
Lifestyle
Mi történik, ha valaki szeretne felvenni 50 ezer forintot, de az automata két részletben, összesen 50 darab ezresben adja ki számára az összeget?
Lifestyle
Vannak napok, amikor az univerzum megnyom egy láthatatlan kapcsolót – és semmi sem lesz többé olyan, mint volt. Három csillagjegy most pontosan ezt tapasztalhatja meg.
Lifestyle
Fontos bejelentést tett saját Facebook-oldalán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter.