Sztárok

Ezek voltak Diana utolsó szavai – Vallott az orvos, aki a hercegné megmentésére sietett

Csak egy mondatot volt képes ismételgetni.

A végzetes esete

Diana hercegné élete egy tragikus balesettel ért véget, a hír pedig lesújtotta és sokkolta az egész világot – nem véletlenül, hiszen a kétgyermekes anyát imádta a nép, és mindössze 36 éves volt, amikor utolérte a végzete. Diana július 1-én lett volna 60 éves, ha nem veszti életét 1997. augusztus 31-én egy közlekedési balesetben, Párizsban: a hercegné kocsija az Alma rakpart közúti aluljárójában csapódott egy pillérnek körülbelül 105 km/órás sebességgel. A balesetben nemcsak a hercegné, hanem szeretője, Dodi al-Fajed, illetve a gépkocsi vezetője is meghalt, aki állítólag alkoholos befolyásoltság alatt állt, így minden bizonnyal ő volt a felelős a szerencsétlenségért. A mai napig rengeteg homály fedi a történetet, az azonban biztos, hogy az autót paparazzik üldözték – akiket nem vontak felelősségre – így emiatt hajthatott bele a pillérbe a sofőr. A Daily Mail most azt is kiderítette, mik voltak a hercegné utolsó szavai.

A baleset után alig pár másodperccel megérkezett a helyszínre Frederic Mailliez szolgálaton kívüli orvos, aki megpróbált segíteni a hercegnén – Frederic azonban akkor még nem tudta, hogy a bajbajutott nő maga Diana.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...