David Bowie idén lenne 75 éves: felesége gyönyörű fotóval emlékezett meg a legendás zenészről

A hatszoros Grammy-díjas angol zenész 1947. január 8-án született, és 2016. január 10-én távozott az élők sorából, 69 évesen - idén töltötte volna tehát a 75. életévét, ám sajnálatos módon Bowie már hat éve nincs velünk.

A popzene legendája

David Bowie nem véletlenül érdemelte ki a „zenei kaméleon” becenevet: ő volt az a férfi, az a tehetséges sztár, aki mindig képes volt megújulni karrierje során, hiszen folyamatosan valami újat mutatott mind magából, mind pedig zenéjéből. Öt évtizedet átívelő pályafutása során sokszor dalaiban alkotott valami újat, máskor pedig egész személyiségét, stílusát változtatta meg egy-egy lemeze sikerének érdekében. Ám nem csupán a zenében tett le az asztalra valami maradandót: túlszárnyalta a nemi szerepeket övező társadalmi kérdéseket is, helyt állt színészként, és gyakorlatilag bármihez nyúlt, azt sikerre vitte, így csillaga egész életében fényesen ragyogott. Egészen 2016-ig, amikor az énekes január 10-én, csupán két nappal a születésnapja után örökre lehunyta a szemét, miután elvesztette a rákkal folytatott hosszú küzdelmet. Bowie a minap lett volna 75 éves, felesége, Iman pedig természetesen megemlékezett a jeles napról közösségi oldalán.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Pénteken robbant a hír, miszerint Meggyes Dávid 4 év után elhagyta feleségét és kisfiát – akkor még nem lehetett tudni, pontosan miért, ám a férfi most Instagram-oldalán tisztázta a helyzetet.

Leadfotó: Profimedia-RedDot

Oldalak

Home&Design
A minimalista, rideg nappalik ideje lassan lejárhat. Egy évszázados ötlet tér vissza a lakberendezésbe, amelynek egyetlen célja van: még otthonosabbá és meghittebbé tenni a lakást.
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy napi nyolc óra alvás mindenkinek elegendő, de a szakértők szerint ez ennél jóval összetettebb kérdés. Az ideális alvásidő ugyanis életkoronként jelentősen eltérhet.
Lifestyle
Hatalmas port kavart egy menyasszony megrendítő története, akinek a saját tanúja próbálta átverni az esküvője előtt a koszorúslányruha miatt.
Fashion&Beauty
A loaferek már rég nem csak az őszi gardrób alapdarabjai: idén nyáron is a legstílusosabb nők kedvencei közé tartoznak. Kényelmesek, elegánsak, és szinte bármilyen szettet képesek egy pillanat alatt...
Utazás
Nyugalmunknak hamarosan vége szakad: északnyugat felől hűvösebb, instabil levegő éri el térségünket, záporokat, zivatarokat és viharos széllökéseket hozva magával.
Sztárok
Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.