Sztárok

Öngyilkos lett a kétségbeesett magyar néző, amikor megtudta, hogy Bobby Ewing nincs többé

A Dallas című amerikai szappanopera a rendszerváltáskor debütált a hazai kisképernyőkön, és hamar tomboló sikert aratott. A kilencvenes évek derekán aztán jött a sorozat legváratlanabb fordulata: Bobby Ewing (Patrick Duffy), a történet örökös jófiúja váratlanul elhalálozott, majd - egy finoman szólva is ambivalens megoldással - később mégis "visszahozták az életbe."

Kevesen sejtették, hogy valójában tetszhalálról van szó

1990 szilveszterén, vagyis a rendszerváltás hajnalán mutatta be a magyar televízió a Dallas című kultikus szappanoperát, amit Amerikában 1978 és 1991 között vetített a CBS nevű csatorna. A texasi olajmágnások cselszövésekkel és intrikákkal átszőtt, szinte végtelenül hömpölygő históriája hazánkban is akkora sikernek örvendett, mint a tengerentúlon (vagy épp Európa más országaiban), már csak azért is, mert - egyes vélemények szerint - az itthon éppen akkortájt bontakozó kapitalizmust "népszerűsítette". A sztori középpontjában a minden hájjal megkent, megalomán olajbáró, Jockey (eredeti keresztségben: J.R.) Ewing és jólelkű öccse, Bobby (Patrick Duffy) vetélkedése állt, miközben persze felmenőik és gyermekeik sorsába is betekintést nyertünk, nem is szólva ismerőseikről, ellenlábasaikról, szerelmeikről és üzlettársaikról.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A sorozat egyik legvitatottabb epizódja 1994. augusztus 19-én sugározta a Magyar Televízió - idézte fel a 24.hu retrospektív cikke. A széria "aranypáncélos lovagja", a tisztességes és csupaszív Bobby Ewing ugyanis ebben a részben halálozott el (már a cím - Hattyúdal - is igen beszédes volt), és miután halálos ágyán örökre lecsukta szemeit, a magyar nézőkön eluralkodott a kétségbeesés és a gyász. Bár a Magyarországon is fogható PRO7 csatornán a sorozat már sokkal előrébb tartott, mint nálunk, '94 nyarán még csak kevés hazai néző sejtette, hogy Bobby Ewing "tetszhalála" nem fog sokáig tartani...

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...
Lifestyle
A néhány napja elhunyt amerikai újságírónő, aktivista Gloria Steinem rengeteget tett az egyenjogúsgért és azért, hogy a nők hangját az egész világon meghallják. A modern feminizmus egyik legismertebb...
Sztárok
Ugyan teljesen átalakult zsűrivel és megújult lendülettel tért vissza a képernyőre a Megasztár legújabb évada, a műsorból kikerült Tóth Gabi személye továbbra is folyamatosan jelen van a stúdióban.
Sztárok
Súlyos információkat hozott nyilvánosságra Molnár Áron: a színész-aktivista kiderítette, hogy a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, a korábban verbális és fizikai abúzusokkal megvádolt Páger Pál...
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.