Mindenki epekedett a gyönyörű színésznőért, akiért még Móricz Zsigmond is odavolt

A legnagyobb magyar tragikomika

Dajka a Bémer téri rikkancsból egészen nagy magasságokig jutott színészi karrierjét tekintve, holott családjában mindig adódtak nehézségek, és nem csak az anyagiak terén. A Nagyváradot is elérő spanyolnátha idején például ő volt, aki ápolta családtagjait, mint egyetlen egészséges hozzátartozó, eközben pedig a tanulásban is jeleskednie kellett volna. A domonkos apácákhoz járt iskolába, ahol azonban nem voltak megelégedve vele: nem vették ugyanis jó néven, hogy a kislány újságot árul a Bémer téren, de az apácáknak az sem tetszett, hogy Margit – bár igen tehetségesen – férfiakat rajzolgat szabadidejében. A domonkosoktól azután jött el, hogy az egyik apácától kapott pofont visszaadta, ez pedig tűrhetetlen magatartásra vallott a szigorú normák szerint. Az elemi iskolát végül a fekete apácáknál végezte el, eközben pedig igen kedvelt rikkancslány hírében állt. Kilenc éves korában megkapta első színházi szerepét, amiben egy liftesfiút játszott, ezután pedig nemsokkal Hetényi Elemér rendező karolta őt fel – az ő iskolájában tanulta el a szakma csínját-bínját. 15 éves korában már állandó szerződést kap, ekkortól lesz a nagyváradi színház tagja, 17 évesen pedig a Kolozsvári Állami Magyar Színházba szerződtetik, amivel elindul felnőtt színészi karrierje. Olyan színpadokon lépett fel, mint a Nemzeti Színház, a Belvárosi és a Magyar Színház, a Vígszínház vagy éppen a Madách Színház – tette mindezt teltházas előadásokon. Dajka Margit nem kapott olyan szerepet, amiben nem adta volna a maximumot: mindegyik színházi műfajban megtalálta a helyét és tökéletesen teljesített, így a legnagyobb magyar tragikomikaként tartják őt számon. Ám amilyen sikeres volt a színpadon, magánéletében annál kevésbé kedvezett neki a szerencse, pedig imádták őt a férfiak: még Móricz Zsigmond is rajongott érte és levelekkel bombázta őt, habár szerelem végül nem lett kettejük kapcsolatából, egy remek barátság viszont igen. Négyszer ment férjhez, mire megtalálta az igazit Lajtos Árpád katonatiszt személyében.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.