Hátborzongató, hogyan vesztette életét a legendás zenész: rejtélyes halála a mai napig megoldatlan

Chet Baker korának egyik legnagyobb hatású dzsesszmuzsikusa volt, tragikus és rejtélyes körülmények között bekövetkezett halála azonban idejekorán véget vetett fényesen ragyogó karrierjének.

Csupán 58 éves volt

Chet Baker 1929. december 23-án látta meg a napvilágot Yale városában, Oklahoma államban. A zene iránti érzékenysége már fiatal korában megmutatkozott, ami nem csoda, hiszen szüleit is pazar muzikalitással áldotta meg a sors. Zenei pályafutását énekléssel kezdte egy templomi kórusban, édesapja azonban hamarosan bevezette őt a rézfúvósok birodalmába egy harsona segítségével, amelynek helyébe egy trombita lépett. 16 évesen otthagyta az iskolát és katonának állt, szenvedélyének azonban továbbra sem fordított hátat, ugyanis csatlakozott a hadsereg zenekarához. Miután 1948-ban leszerelt, zeneelméletet és harmóniát tanult az El Camino College-ban, Los Angelesben, tanulmányait azonban a második évben abbahagyta, ugyanis újra besorozták a hadseregbe. Baker tagja lett a hatodik hadsereg zenekarának Presidióban, San Franciscóban, de hamarosan olyan neves San Franciscó-i dzsesszklubokban kezdett játszani, mint a Bop City és a Black Hawk. A hadseregből ismét leszerelték, így folytatni tudta profi zenészkarrierjét; az igazi áttörést pedig végül a Gerry Mulligan-kvartettben érte el az 1950-es évek elején, ám a szélesebb közönség körében inkább az énekével szerzett hírnevet. Az évek során több világhírű zenésszel játszott együtt, így Stan Getz-cel és Charlie Parkerral is, trombitajátékának különleges hangzásával pedig egyik úttörője lett a ,,cool,, irányzatnak. Ám 1956-tól kezdve fokozatosan rabja lett a heroinnak, karrierje hanyatlásnak indult, mígnem egy nap szörnyű körülmények között életét vesztette. Részletek a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Cass Elliot, vagyis a Mamas and Papas együttes egyik ikonikus tagja hatalmas sikereket ért el mind szólókarrierjében, mind pedig a zenekarral, magánélete azonban nem úgy alakult, ahogyan azt szerette volna.

Leadfotó: PoPsie Randolph/Michael Ochs Archives/Getty Images
Forrás: Grunge

Oldalak

Lifestyle
A Google Chrome Webáruházában tűnt fel el egy kiegészítő, ami nagyon veszélyes, és minél hamarabb törölni kell.
Sztárok
Monica Bellucci neve évtizedek óta egyet jelent a kifinomult nőiességgel és az időtlen eleganciával. Nem csoda, hogy sokan kíváncsiak arra is, milyen illatot választ magának a világhírű színésznő.
Sztárok
Egy különleges hölgy világsztár is kilátogatott a foci-vb egyik meccsére, de Hajdú B. István valószínűleg nem tudta, hogy ki az.
Sztárok
Újabb izgalmas műsorral készül a TV2. A csatorna egy valódi bűnügyeket feldolgozó produkciót jelentett be, amelynek egyik legnagyobb meglepetése, hogy hosszú idő után ismét visszatér a képernyőre az...
Lifestyle
Most a kánikula alatt sokan felkapták a fejüket, és elgondolkoztak, hogy vajon mennyi víztartaléka van Magyarországnak?
Sztárok
Kevés magyar film mondhatja el magáról, hogy hónapokkal a premierje után is tömegeket vonz a mozikba, most azonban valami egészen rendkívüli történik. A hatalmas közönségsikernek köszönhetően a...