Kiderült, miért ért véget Camila Cabello és Shawn Mendes álomkapcsolata

Mindenki ledöbbent a hír hallatán
Persze a bejelentésük azonnal felrobbantotta a világhálót, és azonnal álompárként kezdték őket emlegetni – szinte tapintható volt közöttük a szenvedély, külsőleg is passzoltak egymáshoz, ráadásul az a tény, hogy legjobb barátokból lettek szerelmesek, csak még szerethetőbbé tette őket. Éppen ezért érte sokként a rajongókat, mikor múlt szerdán közösen bejelentették, hogy többé nincsenek együtt, de barátként válnak el egymástól. „Úgy döntöttünk, hogy véget vetünk a párkapcsolatunknak, de az egymás iránt érzett szeretetünk erősebb, mint valaha. Legjobb barátokként indultunk, és ez ezután sem fog változni” – írták a közleményükben. A fél világ értetlenül állt a bejelentés előtt, hiszen nem is olyan régen – pontosabban Halloweenkor – több közös fotót is megosztottak, melyeken nagyon boldognak tűntek egymás mellett. A People magazin legfrissebb beszámolója megválaszolja a szakítással kapcsolatban felmerült miérteket: a lap azt írja, a koronavírus-járvány berobbanásakor megcsappantak a munkáik, s mivel sokáig nem lehetett koncertezni, a szerelmesek szinte minden idejüket otthon, Miamiban töltötték. Hozzászoktak ahhoz, hogy minden nap kettesben voltak, így amikor az élet visszatért a rendes kerékvágásba, és újra dolgozni kezdtek, nem maradt elég idejük egymásra és a kapcsolatukra.
Sok hazai celebritás mondhatja el magáról, hogy 2021 nem az ő éve: összeszedtük, mely magyar sztárok kapcsolata ment tönkre idén.


























