Kiderült, miért ért véget Camila Cabello és Shawn Mendes álomkapcsolata

Egy emberként döbbentek le a rajongók, amikor nemrég kiderült: zátonyra futott a hollywoodi álompár, Camila Cabello és Shawn Mendes két éve tartó párkapcsolata. Amerikai bulvárlapok értesülései szerint a két hírességnek jó oka volt arra, hogy véget vessen a románcnak.

Ennyi volt

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Camila és Shawn kapcsolata etalonnak számított Hollywoodban, a rajongók pedig abban a hitben éltek, hogy a két fiatal sosem fog szakítani. Nem is csoda, hiszen sülve-főve együtt voltak, ráadásul a kettejük közti kapcsolat nem egy hirtelen fellángoló szenvedéllyel indult. 2019 júliusában kezdtek el randevúzni, de már 2014 óta szoros barátságot ápolnak – az évek során egyre közelebb kerültek egymáshoz, majd az érzéseik is komolyabbá fordultak. Mindemellett a szakmán belül is kitűnő partnerként működnek együtt: 2015-ben adták ki első közös dalukat I Know What You Did Last Summer címmel, következő duettjük pedig a 2019-es Senorita volt, amely meghódította a fél világot és egészen a Billboard 100-as toplistájának első helyéig ugrott. Persze a romantikus sláger debütálásakor a rajongók azonnal felkapták a fejüket és rögtön szárnyra keltek a pletykák, miszerint a két énekes között sokkal több van, mint egyszerű barátság vagy munkakapcsolat. Camila és Shawn nem akarták kétségek közt hagyni a rajongóikat, így nem sokkal a dal megjelenése után elárulták a nyilvánosságnak, hogy valóban egymásba gabalyodtak.

Lapozz tovább, még nincs vége!

Oldalak

Sztárok
Úgy tűnik, Kamilla királyné már rég nem csupán a háttérből figyeli a királyi udvar működését: ő az, aki sokszor irányít, és olyan feltételeket szab, amelyeket olykor a személyzet is ledermedve...
Lifestyle
Christmas
Sokan már műfenyőt választanak karácsonyra az élő helyett, azonban egy dologról el szoktak feledkezni.
Lifestyle
Cikkünkben összegyűjtöttünk minden hasznos információt a cumi elhagyásról, hogy a búcsú pillanata ne könnyekkel teli legyen, hanem a kicsik fejlődésük egyfajta lépcsőjeként, büszkén tekinthessenek...
Lifestyle
A mikrohullámú sütő megkönnyítette az életünket, de vannak bizonyos ételek, amiket nem szabadna benne melegíteni.