Sztárok

Ifjúkorában Cameron Diaz drogfutárként teljesített szolgálatot, és még csak nem is tudott róla

A sikerhez vezető út nem mindig egyszerű: Hollywood legendás szőke komikája, Cameron Diaz is több foglalkozást kipróbált, mielőtt színésznőként befutott volna. Még drogfutárként is dolgozott, ráadásul úgy, hogy mit sem sejtett róla.

Egy évig céltalanul tengett-lengett Párizsban

A sikerért bizony meg kell szenvedni: az elismerést senkinek sem adják ingyen, még a legkeresettebb és legcsillogóbb filmsztárok is izzadságos munkával küzdötték fel magukat szakmájuk legtetejére. Kiváltképpen igaz ez a kilencvenes és kétezres évek Álomgyárának felejthetetlen szőke komikájára, az idén 49 éves - és csaknem egy dekádnyi kihagyás után a filmvászonra is visszatérő - Cameron Diazra, aki fiatalkorában szinte halmozta a furábbnál furább állásokat, mielőtt színésznőként berobbant volna a köztudatba.

Az Édes kis semmiség sztárja a nagyvásznon való debütálását megelőzően a modellkedésbe is belekóstolt - ami fizikai adottságait figyelembe véve szinte kézenfekvő választásnak tűnik -, ezen a területen mégsem aratott komolyabb sikereket. A The Guardian arról ír, hogy az akkor még teljesen ismeretlen Diaz Párizsba is elutazott egy katalógusfotózásra, de egyszerűen nem talált magának semmilyen jól fizető munkát a francia fővárosban.

Video Horányi Juli, Tóth Vera, Mihályfi Luca: Tényleg nehezebb nőként a zeneiparban?

"Egyetlen napot sem dolgoztam. Ott voltam egy teljes évig, de egyetlen napot sem dolgoztam. Nem tudtam magamnak szerezni egy munkát, hogy megmentsem az életem" - emlékezett vissza a 49 éves filmcsillag, aki aztán mégis kapott egy megbízatást, csak épp egyáltalán nem olyat, amilyenről álmodozott.

Fotó: Eric Robert / Getty Images

Lapozz, a sztori csak most kezd izgalmassá válni!

Oldalak

Sztárok
Christmas
A karácsony közeledtével mindenki a tökéletes mézeskalács titkát keresi, és szerencsére létezik is egy különleges, mégis filléres hozzávaló, amely valóban vajpuhává varázsolja az ünnep legnépszerűbb...
Sztárok
A legendás divatház alapítója, Carolina Herrera rendkívül büszke nagymama, elképesztően gyönyörű, 21 esztendős lányunokája ugyanis komoly mérföldkőhöz érkezett.
Sztárok
Nemrég véget ért a TV2 nagysikerű realityje, a Házasság első látásra harmadik évada, ám az egyik legígéretesebbnek hitt páros, Deák Rebeka – vagy ahogy sokan ismerik, Becca – és Horváth Zsolt...
Fashion&Beauty
Ha a téli hónapokban egy kis luxust és melegséget szeretnél csempészni a körmeidre, nincs jobb választás, mint a csokoládé árnyalatai. A gazdag barna tónusok, a bársonyos finish és a finom arany vagy...
Lifestyle
Valaki vagy valami a felszínre hozza, amit a Skorpió elnyomott. Napi horoszkóp.
Sztárok
Míg a hercegné zöldben, családja, Vilmos, György, Sarolta és Lajos talpig kékben kápráztatták el a királyi család rajongóit a Westminster apátságban ma este.