Sztárok

ByeAlex óriásit változtatott külsején: az énekes olyat tett hajával, amit követői sem tudtak szó nélkül hagyni

ByeAlex gyakran változtat külsején, főleg hajszínével szeret játszani – most éppen szőkére váltott, követőitől pedig ezzel durva beszólásokat érdemelt ki, az embereknek ugyanis enyhén szólva sem tetszik az új frizura.

Az extravagáns megjelenések megtestesítője

ByeAlexet még 2013-ban ismerte meg az ország, amikor az énekes Kedvesem című szerzeményével képviselte Magyarországot az Euróvíziós Dalfesztiválon Malmöben – a versenyen akkor 10. helyezést ért el, fesztivál után pedig nemsokkal beindult karrierje, és az egyik legismertebb zenésszé vált idehaza. Zenekarával, a ByeAlex és a Sleppel évek óta fellép a legnagyobb magyar fesztiválokon, rendszeresen teltházas koncerteket adnak a különböző klubokban is, így az énekes sikere mondhatni töretlen, ami annak is köszönhető, hogy nevét még többen megismerték, amikor 2016-ban az X-Faktor mentora és zsűritagja lett. Megosztó stílusa és személyisége miatt azonban sokan nem kedvelik, rendszeres beszédtémát szolgáltat a sajtónak megszólalásaival, de főleg külsejével, amelyre nem túlzás azt mondani, igencsak extravagáns. Alex ugyanis a divat és a trendek nagy követője, így nem meglepő, hogy rendszeresen meg is újul, legyen szó akár ruhatáráról vagy éppen hajáról, amit előszeretettel változtat. A színes frizurák után most szőkére váltott, és bizony követői nem kímélték őt a kommentekben legfrissebb fotói alatt. Galériánkban mutatjuk!

Alex sokszor sokkolta már a népet külsejével, főleg extrém frizuráival, ami miatt rengeteg bántás és beszólás érte már őt, az énekes azonban nem arról híres, hogy adna bárki véleményére is.
Kattints a további képekért!

Akárcsak a kétezres évek elején, december óta Szex és New York lázban ég az egész világ. A népszerű sorozat a közelmúltban megkapta a régóta várt rebootját, s míg a történet és a megvalósítás rengeteg dicséretet kapott, a visszatérő főszereplők jócskán kapják az ívet.

Leadfotó: Instagram/byealexittvan

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Nagy Melanie kiskorában egészen más karriert képzelt el magának, mint amivel jelenleg foglalkozik: G.w.M volt párja nemrég elmesélte, korábban milyen területen folytatott tanulmányokat.
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!