Kikészítették a Szex és New York sztárját a külsejére érkező kommentek: „A testem minden egyes részletét nagyítóval analizálják”

Akárcsak a kétezres évek elején, december óta Szex és New York lázban ég az egész világ. A népszerű sorozat a közelmúltban megkapta a régóta várt rebootját, s míg a történet és a megvalósítás rengeteg dicséretet kapott, a visszatérő főszereplők jócskán kapják az ívet.

Rengetegen erre vártak

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Az 1998 és 2004 között futott sorozat hazánkban is hatalmas népszerűségnek örvend mind a mai napig, igaz, a két nagyjátékfilmes folytatás kevésbé nyerte el a közönség tetszését. Éppen ezért várták a rajongók messiásként a beharangozott, az És egyszer csak… című rebootot, amely bemutatja, mi történt a főszereplőkkel az utolsó film lezárása óta. Persze voltak, akiket már eleve csalódásként ért, hogy a pimasz, szexmániás, s egyben ikonikus karakter, Samantha Jones nem tér vissza a folytatásban, hiszen a szerepet megszemélyesítő Kim Cattrall már a reboot bejelentésekor nyíltan kijelentette: nem szeretne részt venni a projektben. Mindenesetre rajongók ezrei ültek le a képernyő elé izgatottan december 9-én, amikor debütált az HBO GO-n a néhány részes minisorozat, melyet mind a közönség, mind a kritikusok pozitívan fogadtak. A legtöbbeknek például kifejezetten elnyerte a tetszését, hogy kedvenc sorozatuk sokkal drámaibb folytatást kapott, mint amire bárki is számított, ám sok negatív kritikai is terjedni kezdett az új részek megjelenése után – pontosabban Sarah Jessica Parker és Kristin Davis külsejével kapcsolatban.

Lapozz tovább a részletekért!

Oldalak

Home&Design
Sokan bizonytalanságban vannak, hogy mit csináljanak a virág, vagy szobanövény elszáradt részeivel.
Sztárok
A brit királyi család körül az utóbbi években szinte állandóan akad valamilyen családi feszültség, ám most úgy tűnik, nem feltétlenül az a konfliktus lehet a legnagyobb probléma, amelyről a legtöbbet...
Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.