A Netflix-sztárja és ritkán látott húga a világ legszebb testvérpárja: lehengerlők külön-külön is, de együtt igazán szédítők – Fotók

A Bridgerton családból megismert angol színésznőről, Phoebe Dynevorról kevesen tudják, hogy van egy gyönyörű húga is, Harriet, aki nővéréhez hasonlóan szintén színészkedik, emellett pedig modell is.

Bámulatos gének öröklődnek a Dynevor-családban

Phoebe Dynevor nevét 2020-ban ismerte meg a világ, amikor is a nagy sikerű regényből, A Bridgerton családból a Netflix sorozatot készített. Eddig 3 évad jelent meg, hamarosan érkezik a 4. is: az amerikai történelmi és romantikus produkció első szériájának középpontjában a szépséges Daphne állt, az ő történetét ismerhettük meg. Phoebe őt formálta meg, és a 29 éves brit színésznő világhírnevét egyértelműen ez a szerep hozta meg, sokan azonban mégsem tehetsége, sokkal inkább szépsége miatt rajonganak Dynevorért, akinek egyébként két testvére is van, a 28 éves Samuel, valamint a 21 esztendős Hattie – utóbbi szinte egy az egyben nővére tükörképe, ugyanis a két testvér elképesztő módon hasonlít egymásra. Ezt a minap Párizsban be is bizonyították, amikor is együtt érkeztek a Louis Vuitton after partyjára, és szó szerint lenyűgözték stílusukkal és kinézetükkel az embereket – galériánkban mutatjuk őket, döntsd el te, melyikük a szebb!

Phoebét a világ egyik legszebb színésznőjének tartják, nem véletlenül, hiszen külsejével abszolút párját ritkítja, és ehhez jön még a kivételes színészi tehetsége is.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Utazás
Persze akadt olyan is, aki éppen a középső ujját mutatta fel, amikor meglátta a Google Térkép autóját.
Lifestyle
A kutyák hallgatnak általában a nevükre, és különböző parancsszavakra is, de mennyit értenek meg ebből valójában?
Fashion&Beauty
Ha valami új, kényelmes, de mégis stílusos alternatívát keresel, itt az ideje felfedezni a következő nagy trendet, ami minden alkalomra tökéletes választás.
Lifestyle
A Skorpió rég érezte már magát annyira jó formában, mint amennyire májusban fogja. Íme a május havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A színésznő New York utcáin sétálgatott a minap, méghozzá egy olyan outfitben, amely extra laza volt, ugyanakkor hihetetlenül divatos is.
Sztárok
Krausz Gábor párjának is voltak nehézségei tiniként, és sok áldozatot kellett hoznia. Mikes Anna most visszaemlékezett a múltra.