Brad Pitt és Tom Cruise 24 év kihagyás után újra közösen pózoltak a vörös szőnyegen - Fotók

Ez aztán a reunion! A két hollywoodi filmcsillag már hosszú évtizedek óta külön utakon jár, most viszont ismét összeálltak néhány emlékezetes fotó erejéig.
Negyedszázad után újra együtt
Brad Pitt és Tom Cruise, a kilencvenes évek Hollywoodjának két ifjú titánja csak egyetlen moziban szerepelt együtt: az Interjú a vámpírral (1994) című horrorban olyan színészekkel osztoztak a vásznon, mint Christian Slater, Kirsten Dunst vagy épp Antonio Banderas. A sztárszereposztással megtűzdelt produkció rögtön kultstátuszra tett szert, ám Pitt és Cruise útjai ezt követően gyorsan különváltak, és azóta sem tűntek fel közös filmben.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a barátságuk is megszakadt volna. Az Oscar-díjjal kitüntetett Pitt Forma-1-es közegben játszódó sportdrámája, az F1 június végén kerül a magyar mozikba, a világsztár pedig most épp a részben Magyarországon forgatott produkció promóciós körútján vesz részt. Joseph Kosisnki rendezését már hónapok óta gigászi érdeklődés övezi, pedig a 62 éves Pitt a mozi egyetlen igazi húzóneve (igaz, mellette Javier Bardem és A híd című skandináv bűnügyi sorozatból ismert Kim Bodnia is feltűnik egy-egy kisebb szerepben).
Nemrég kiderült, hogy az F1 még Tom Cruise-t is felvillanyozta. A világsztár, aki májusban tért vissza a mozikba a Mission: Impossible nyolcadik - és a jelek szerint utolsó - epizódjával nemrég azt nyilatkozta, hogy hatalmas érdeklődéssel és lelkesedéssel ül majd be a Pitt nevével fémjelzett sportfilmre.
Ennek ellenére is meglepő, hogy az F1 londoni vörös szőnyeges premierjén maga Cruise is felbukkant, és néhány fotó erejéig Pitt mellé csapódott. Huszonnégy év kihagyás után új, közös felvételek születtek a két álomgyári nagyágyúról.
Lapozz tovább, a következő oldalon mutatjuk a Pitt-Cruise duó friss fotóit!