Sztárok

Brad Pitt hosszú idő után megtörte a csendet: a színész most először vallott őszintén Angelina Jolie-val való válásáról

Élete legnehezebb időszaka volt

Ahogyan arról a Blikk is beszámolt, Brad Pitt a brit GQ magazinnak nyilatkozott legutóbb magánéletéről: mint kiderült, Brad életének legnehezebb időszaka volt a válás, ami igencsak megviselte őt. Korábban voltak alkoholproblémái is, ám a szakítás hatására úgy döntött, végleg leteszi a poharat és nem néz többet az aljára, így röviddel a válás után a színész önmegtartóztató életmódba kezdett. Ennek pedig megvolt a pozitív hatása: új barátokra lelt azáltal, hogy nem az ital volt már többé a mindene, és végre úgy érezte, tartozik valahova, mégpedig egy különleges közösséghez, ebben pedig sosem volt része korábban. „Mindig nagyon egyedül éreztem magam: egyedül nőttem fel gyerekként, és egészen a közelmúltig nem tudtam normálisan megölelni a családomat és a barátaimat” – nyilatkozta a filmsztár a magazinnak, és hozzátette, válása után másfél évig rendszeresen ellátogatott az Anonim Alkoholisták gyűléseire, ami segített neki abban, hogy végleg leszámoljon függőségeivel. Brad a csoportban igazán biztonságban érezte magát, a jelenlévőkkel mindent meg tudtak beszélni és segítették egymást – valószínűleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy a színész nemrégiben a dohányzással is felhagyott, így ma már teljes, kiegyensúlyozott életet él tudatmódosító szerek nélkül, habár a szakítást még mindig nem sikerült teljes mértékben feldolgoznia.

A hírneve miatt Diana csak kevés emberben bízhatott, ám volt valaki az ellenkező nemből, akinek az összes titkát kiadta – az ő vállán sírt akkor is, amikor Károly megcsalta a hercegnét Kamillával.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...