Boris Becker kikészült: rettenetes körülmények között raboskodik az egykori teniszező, így telnek mindennapjai a börtönben

Április végén ítélték két és fél börtönre évre a korábbi wimbledoni bajnok teniszezőt, Boris Beckert – a már rabságát töltő sportolóról kiderült, hogyan viseli a megpróbáltatásokat a kemény fogdában.

Nem tartja magát bűnösnek

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Bombaként robbant a hír nemrégiben, miszerint Boris Beckert börtönbüntetésre ítélték, amiért vagyona egy részét megpróbálta elrejteni a hatóságok elől, hogy ne kelljen törlesztenie hitelezői felé. A londoni Southwark katonai bíróság négy vádpontban mondta ki bűnösnek az egykori teniszezőt, aki még 2017 júniusában jelentett csődöt: állítása szerint ekkorra 54 millió font értékben halmozott fel adósságokat. A sportolót egyébként korábban, 2002-ben Németországban egyszer már elítélték adócsalásért és adóelkerülési kísérletért, ám Boris mostani bűneit nem ismerte el: a bíróságon azt mondta, hogy egy olyan vagyonkezelővel működött együtt, ami a teniszezők vagyonával foglalkozik, így a teniszező teljes mértékben tanácsadóira támaszkodott pénzügyeivel kapcsolatban, ezért a vádban említett pontokban nem ő, hanem a vagyonkezelő cég a bűnös Becker és ügyvédje szerint. Nos, ezt a bíróság nem így gondolta, így a sportoló már büntetését tölti a Wimbledonhoz közeli Wandsworthben, ami az egyik legkeményebb börtönnek számít a környéken. És hogy hogyan viseli a bezártságot és a szokatlan körülményeket a sztár? Az is kiderült!

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Szakemberek szerint öt olyan gyakori szokás és hiba létezik, amely idővel kikezdheti és felőrölheti a házasságokat, és akár váláshoz is vezethet.
Sztárok
II. Erzsébet királynő egyetlen lánya egykor olyan botrányba keveredett, amelynek következtében a brit királyi család történetének egyik legkellemetlenebb bírósági ügye főszereplőjévé vált.
Fashion&Beauty
Az 1970-es évek boho világa, amelyet annak idején Cher virágmintás (flower-power) ingei, parasztblúzai és masnis nyakmegoldásai jellemeztek, ismét visszatért az őszi divatba, lobogó harangujjakkal,...
Sztárok
A mai, felgyorsult világban hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a siker a fiatalok privilégiuma, pedig nem is tévedhetnénk nagyobbat.
Sztárok
Veronica Franco a 16. századi velencei reneszánsz egyik legelképesztőbb és legösszetettebb alakja volt. [BANNERS]