Boris Becker kikészült: rettenetes körülmények között raboskodik az egykori teniszező, így telnek mindennapjai a börtönben

Ilyen az élet a rács mögött

Ahogyan a hvg.hu is írja, Becker teljesen kiakadt: nincs megelégedve sem a börtönben lévő ellátással, sem pedig a higiéniai körülményekkel. Kiderült, hogy a Wandsworth nem csupán egy igen szigorú fogda, de meglehetősen zsúfolt is, sőt mi több, Boris szerint az ételek nem egyszerűen rosszak, de az adagokkal is baj van, ugyanis a luxushoz szokott teniszező úgy gondolja, túl kevés a koszt. Problémája akadt továbbá azzal is, hogy szerinte a körülmények embertelenek, ami abban is megmutatkozik, hogy nagyon hideg van, cellájában folyamatosan fázik, zuhanyozni pedig csak heti kétszer tud maximum 10 percig. A híres rabnak már reggel 7 órakor szól a vekker, 8-kor reggelizik, egyelőre azonban még nem dolgozik, mert a tervek szerint egy másik intézménybe helyezik majd őt át, ahol teljes értékű fogvatartottként már neki is kötelező lesz a munkavégzés. Most viszont napi fél órát tölthet a szabadban, és ugyanennyi idő áll a rendelkezésére ahhoz is, hogy rabtársaival töltse az időt. Az is kiderült, hogy Becker heti 10 fontot kap zsebpénz címszóval, így csupán ez az összeg áll rendelkezésére, hogy higiéniai termékeket vagy némi édességet vegyen magának.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Diana köztudottan rajongott két fiáért, ám Harry mellett többször is ki kellett állnia, ugyanis a brit királyi család egy bántó megjegyzéssel bélyegezte meg az ifjú herceget.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Fashion&Beauty
Ha van egy szín, amely idén könnyedén háttérbe szoríthatja a ruhatárak örök klasszikusát, a feketét, akkor az a csokoládébarna. Gazdag, meleg árnyalata egyszerre elegáns és modern, ráadásul a...
Lifestyle
Sokan úgy gondolják, hogy ha egy autó közvetlenül a saját házuk előtt áll, azzal nem lehet semmi probléma. A valóság azonban ennél jóval bonyolultabb: egy rosszul megválasztott parkolóhely miatt...
Home&Design
Egy lakás lehet rendezett, szép és modern, mégis hiányozhat belőle valami, amitől igazán személyessé válik. A jó hír, hogy ehhez nem kell új bútorokat vásárolnod vagy vagyonokat költened: néhány jól...
Fashion&Beauty
Van egy ruhadarab, amely minden hideg szezonban visszatér, mégis könnyű alábecsülni a benne rejlő lehetőségeket. Pedig néhány jól megválasztott kombinációval a legegyszerűbb összeállítást is...
Lifestyle
A burgonya jól bírja a szélsőségeket, de azért érdemes úgy tárolni, hogy ne csírázzon ki.
Home&Design
Ha úgy érezzük, hogy kezd elavult lenni a tapéta, akkor ma már elég gyorsan át lehet cserélni.