A rajongók pillanatok alatt elárasztották a bejegyzést dicsérő kommentekkel. Sokan egyszerűen lenyűgözőnek nevezték az énekesnőt, mások pedig azt emelték ki, hogy szinte semmit sem változott az évek során, és továbbra is elképesztően fiatalosnak tűnik. Nicole egy videót is megosztott, amelyen a homokba azt írja: „47-ből 48”. Az idő múlására azonban egészen különleges szemlélettel tekint. Korábban egy interjúban úgy fogalmazott, hogy nem az életkort kell hangsúlyozni, hanem azt, hogy az ember minden évvel egyre teljesebb lehet – ezt nevezte el saját kifejezésével „age-liciousnak”. Elmondása szerint még sosem volt ennyire fitt, magabiztos, kiegyensúlyozott és mentálisan erős, mint most, ezért úgy érzi, élete legjobb időszakát éli. Szerinte az öregedés nem teher, hanem kiváltság, hiszen minden eltelt év újabb tapasztalatokkal és bölcsességgel gazdagítja az embert.
Fotó: Instgaram/ nicole.scheerzy