Sztárok

30 év után ismét Batman bőrébe bújik Michael Keaton, megérkezett az első forgatási fotó

A 69 esztendős színész 1989-ben öltötte magára először a köpenyes igazságosztó jelmezét, most pedig igazi nosztalgiabombát fog robbantani azáltal, hogy ismét eljátssza ikonikus szerepét.

A nagyvászon első denevérembere

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A szuperhősrajongók körében máig örök vita, hogy melyik hollywoodi sztár alakította a leghitelesebben Batman karakterét. A nagyvásznon 1989 óta rengeteg ügyeletes bőregér feltűnt már, ám mivel a legelső verziót - mely Tim Burton korszakalkotó mozijában tűnt fel - az Oscar-jelölt Michael Keaton alakította, így számos fanatikus számára máig ő az egyetlen és igazi denevérember. Keaton ráadásul ezzel a szereppel robbant be igazán a fősodorba - jóllehet korábban is felfigyelt már rá a szakma, többek között épp Burton előző filmje, a Beetlejuice kapcsán, melyben a címszerepet formálta meg -, ráadásul az első Batman-film (a Jokert alakító Jack Nicholsonnal, valamint Kim Basingerrel a fedélzeten) az esztendő egyik gigasikere lett (csak az Indiana Jones harmadik fejezete termelt impozánsabb bevételt abban az évben). A sötét lovag tehát meghódította a világot, így nem is volt kérdés, hogy Michael Keaton visszatér egy folytatás erejéig. A Batman visszatér - melyben Danny DeVito és Michelle Pfeiffer volt a színész partnere - már korántsem nyűgözte le annyira a közönséget, mint az első rész, ráadásul pénzügyileg sem volt annyira jövedelmező, így aztán a harmadik epizódot már Joel Schumacher rendezte, Keatont pedig Val Kilmer váltotta denevéremberként. Azóta csaknem harminc esztendő telt el, a Birdman sztárja azonban most ismét magára ölti a köpenyes igazságosztó jelmezét.

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...